"Takarafuji-Chiyoshoma meccs( elején a mongol akkorát ugrott a levegőbe, mint egy kecskebéka, majd

 elkapott a "röhögés") de inkább szomorkodtam."

 

Régi nóta ez, de  a mongol mindig újra és újra tud a figurának valami egészen kükönös, sajátos, különös

bájt, valami speciális balett-feeling-et kölcsönözni. Harangozó bátyó örömében magához nyúlna, de még

a legkiválóbb férfi néptáncosaink is igazán tanulhatnának belőke valami jó kis frisset, csűrdüngölőst.

 

Amúgy az egész mozdulat önmagában nagyon meg van koreografálva. Bal lábról jobbra indított, enyhén balíves beugrós libelle (ez eddig férfi műkorcsolya figura, sőt még oda képzelhető egy műkorcsolya - pár (mondjuk egy magas - izmos műkorcsolyázónő), majd az ívet lezárva a párja nyakába balkézzel, alkarral megkapaszkodva, jobb, támasztó lábra érkezve, a biztonság okáért a partner bal hóna alatt fogást véve

jobb kézzel - alkarral. "Sámli legyek" (mondanáZacsek úr Cicvareknek), ha a heya-ban nem gyakorolták

ki jól, ezt a nagyon látványos figurát, a legesleg - apróbb részletekig, az edzővel és váltott ellenfelekkel.

 

A Sumo Sportszövetség nevében-helyében, ezt a figurát felvenném azok listájára, amelyek teljes joggal

kaptak valamilyen fantázia-nevet (pl. oshidashi, yorikiri, hatakikomi, stb. - csak úgy sebtében) és rögtön

a feltalálóról nevezném el, mert-hogy az rögvest a lehetőleg-tökélyebbre fejlesztette, így "Shoma-piru",

vagy valami ehhez hasonló.