Kedves Kei-Satu!

A helyzet persze bonyolultabb, mint ahogy leírtad. Nem csak a család nyomására, nem a RANDOM függvény segítségével. Sok gyereknek az érettségi környékén nem sok fogalma van, hogy mit is csinál egy mérnök, közgazdász, jogász, tejellenőr. Ezért számolgat egy kicsit, megnézi, hogy miből nem akar felvételizni, stb. és eldönti, hogy hova fog jelentkezni. A műszakin vonzerő, hogy a középiskolai pontszámoddal gyakorlatilag biztosan tudod, hogy bejutsz-e. (Én tanítottam olyan - nagyon tehetséges, nagyon jól képzett - srácot, aki egy évvel később az ELTE-re felvételizett, majd párhuzamosan végezte a két műintézetet, de saját bevallása szerint elsőre nem mert nekifutni a felvételinek.)

Nálunk ugyanakkor kisebb a kultúrája az emelt fővel való pályaváltoztatásnak. Nemigen tudja azt mondani, hogy megpróbáltam, nem jött be, nem a világ. (X-re se úgy néznek, hogy 1 évig miniszter volt, hanem úgy, hogy 1 év után belebukott a miniszterségbe.) Hiányzik az, amit minden második amerikai filmben látsz (akár igaz, akár nem, de sulykolják), elbukott börtönbe került, de talpraáll, csakazértis ő lesz a menő. Oszt persze sok-sok egyedi dolog is összejön családban, baráti körben, stb. Az igazán nem idevalók - akár mert nincs elég jó képessége, akár mert nem akar/tud kitartóan tanulni, dolgozni - egy része elmegy magától, semmi gond. A másik része beleroppan. (Lehet, hogy van harmadik, negyedik rész is, de most nem jut eszembe.)

Aki próbált már 50-100-400 gyereket tanítani az tudja, hogy nem lehet egyedileg foglalkozni velük. Heti 4 órában találkoztok, te a táblánál, ő jobb esetben a padban (vagy a Mészöly tanszéken, vagy dolgozik, udvarol, stb.) Nem nagyon van más lehetőség, mint a vizsgajeggyel (esetleg zh jeggyel) jelezni, hogy nem idevaló - ilyen vagy olyan okból, esetleg önhibáján kívül. Nem tudsz mindenkivel foglalkozni, nincs rá idő, mód, lehetőség.

Tudom, hogy sokan nem hiszik el, de a kicsit is lelkiismeretes tanárt - és én sok nem is kicsit lekiismeretes tanárt ismerek - is megviseli az, ha nagyon sokat kell kirúgjon. Benne is felmerül az, ami itt többektől elhangzott: nem bennem van a hiba? Nem lehet, hogy 80%-ot meg kell buktassak, biztos nem magyaráztam jól. Aztán sokan sokféleképp reagálnak erre a frusztrált helyzetre. (Természetesen VAN OLYAN, hogy a tanárban van a hiba, itt az egyik felvetődött mechanizmust próbálom taglalni, ahogy én látom.) A tanárok egy része úgy reagál, hogy továbbenged egy réteget, akit nem lenne szabad. Ennek a rétegnek egy része végez, a másik része viszont csak egy hosszabb agónia áldozata lesz. Évek mennek el, mire kifogy az utolsó lehetőségből is. Közben kudarcok sorozata éri, a kezdeti barátok nagy része már egy-két évvel felette jár, beindul egy-két mechanizmus, ami gátolja a tanulást (pl. dolgozni kezd, hogy valahogy enyhítse az elhúzódó családi terhet, megnősül, stb.) Én nem tudom hogyan lehetne ezt jobban kezelni, de meggyőződésem, hogy részben itt helyben, részben társadalmi szinten, hogy a saját sorsukat jobban irányítani tudó, magukat, amaguk helyzetét, lehetőségeit jobban értékelni tudó fiatalok legyenek közöttünk.

Nem beszéltem itt róla, de nyilván interferál mindezekkel az Egyetemet ért többi közvetlen (pénzügyi kormányzat, költségvetés) és közvetett hatás (iparágak fellendülése és hanyatlása, karrierlehetőségek, megélhetési gondok az oktatóknál).

Üdv:
haliho