A mai délelőttön az Országos Széchenyi Könyvtárban jártam. Családi nap volt, ennek keretében különböző programok, én a raktári, zseblámpás sétát választottam.

10.30-kor indult a raktári séta, aminek egyes részeit zseblámpával tettük meg, Viszont nem ott kezdtük, hanem a kiállítótérben, ahol az alapító, Széchenyi Ferenc könyvtárának egyes részeit őrizték, gondosan bezárt könyvszekrényekben. Próbáltam elolvasni, mi volt a könyvek gerincére írva, de csak a Titus Livius volt jól olvasható. Egyébként az ő öt könyve csodaszép, törtfehér, bordás bőrkötésben díszlett, és még az aranyozás is látszott rajta. A vezetőnk mondta, hogy nyugodtan lehet közben kérdezni, ezt jó párszor meg is tettem.

Például azt kérdeztem, hogy a Széchenyi Ferenc adományozta törzsanyag milyen nyelven íródott? A nagyobb része latinul, a valamivel kisebbik pedig németül.

Továbbhaladva eljutottunk a tényleges raktárrészbe, itt megnézhettük, hogy jut le az igénylő kérése a raktároshoz. Ő kikeresi a megfelelő kiadványt, és egyfajta liftbe juttatva küldi vissza. Ha túl nagy a könyv, akkor egyszemélyes lifttel viszi föl, ami klausztrofóbiásoknak ellenjavallt. Egy jó vaskos kötettel pedig már nehéz lehetett elférni. Itt egyébként láttunk is egyet, jó nagy könyv volt, a borítója fatábla, ezt húzták be bőrrel, a sarkain fémmel erősítették, és mint kiderült, templomi éneskönyv volt, persze nem a híveké, hanem a templomé. Ezt nem nagyon kellett mozgatni, legföljebb lapozni. Szép nagy betűkkel volt nyomva, nem is kellett hozzá pápaszem! Egyébként bele is lehetet lapozni. néhányan meg is tették. Ellentéteként ott volt egy minikönyv, ami kb. akkora volt, mint a hüvelykujjam körme. El nem tudom képzelni, hogy dolgozhatott ezen a nyomdász, illetve a könyvkötő.

Aztán elértünk a tényleges raktárba, innentől lett szükség a zseblámpára, amit meg is kaptunk. Ezeket a helyiségeket állandó hőmérsékleten tartják, csak a szükséges esetben van világítás, és a levegőt is szűrik, a könyvrontó bogarakat pedig nem engedik megtelepedni, mert nem jutnak be! No, itt láttuk a könyvtár legnehezebb kötetét, a súlya 32 kiló, és a jáde történetével és feldolgozásával foglakozik, ebbe is bele lehetett lapozni, meg is tettem. No, ennek a felviteléhez már két ember kell!

Az egymásba nyíló raktártermek láttán mindenki azon volt, hogy ne nagyon szakadjon el a vezetőnktől, mert nem biztos, hogy kitaláltunk volna!

Megtudtuk, hogy ide többféle okból is kerülnek könyvek. Hagyatékból, ilyen pl. Kölcsey Ferenc könyvtára, no meg a kötelespéldány most is megvan, esetleg vásárolnak is. Megkérdeztem, volt-e olyan hogy pl. egy bolhapiacon akadtak valami érdekesre. Igen, történt ilyen is, csak nem éppen jó eset volt, mert egy, a könyvtárból elhozott könyvet találtak meg, még a leltári szám is rajta volt. Rendőrségi ügy lett belőle, ki is nyomozták a tettest.

Ezzel az érdekes, bár nem túl vidám esettel zárult az egyórás séta. Búcsúzóul megtudtam, hogy ők is résztvesznek az idei Múzeumok Éjszakáján, amire is azt gondoltam, hogy hm.

Kissé fáradtan, elég éhesen, de jó emlékekkel indultam hazafelé.