Ilyen volt nálunk is. Próbálkozott, még tanárokkal is beszélt, hogy "X.Y.-t nem kellene ám átengedni", meg hasonlók, és általában nyűg volt neki, hogy a hallgatókkal foglalkozzon. Na, egyszer ráb*sztam az ajtót, mert épp probllémám volt, és kérdezni szerettem volna valamit tőle fogadási időn kívül, ő meg köszönés nélkül ordítozni kezdett velem. Szóval, ajtót be, és mentem a dékáni hivatal vezetőjéhez, hogy megkérdezzem azt a dolgot. Ő mondta, hogy ezt miért nem az évfolyamelőadótól kérdezem (tudtam, hogy oda akar majd küldeni). Na, erre előadtam, hogy azzal épp nem lehet beszélni. Nem mószeroltam, csak úgy alakítottam a történéseket, hogy el kelljen mondanom. Másnap már nagyon nyájas volt az évf.előadóm, és onantól kezdve békén is hagyott. Megintcsak azt tudom mondani, hogy ha hagyja magát az ember szívatni, akkor szívni is fog.
Másik példa: Tanár a ZH-t tizedes mélységű pontozással illeti, a ZH maximum 5 pont. Gyerek megy, hogy neki itt meg itt még járna pont. Tanár szokása, hogy megkérdi, mennyi pont kell még a jobb jegyhez, aztán nagy kegyesen annál valamivel kevesebbet ad még pluszba, és hát akkor sajnos...Szóval, gyerek megy, tanár kérdez, gyerek mondja, hogy 0,3 pont. Tanár megad 0,2-t, gyerek vidám, merthogy "Jajj, elnéztem, 0,1 is elég." Jobb jegy megvan.
Aztán, vizsgán követendő magatartás, ha a tanár bele akar zavarni: Vissza a kandallóhoz, és lépésről lépésre újra előadni, rendszerezni a gondolatokat, időnyerés, lassan beszélni, ilyesmik. Ja, hogy ehhez azért érteni is kell az anyagot? Ez van, valamit azért tanulni és tudni is kell ahhoz a diplomához.