Csimpolya Creative Commons License 2022.05.07 0 0 2891

Ez a délelőttöm sem telt unalmasan! Kezdetnek újra kilátogattam a bolhapiacra, hogy kinézelődjem magam.

Nem tudom felsorolni, mi mindent láttam, de egy részüket azért leírom. Elsőnek egy fogászati szék tűnt a szemembe, a hozzá illő, lábbal hajtható fúróval, meg a kis tálkával, ahol öblíteni lehetett. Sajátos módon egy fából készült, szabászati próbababát helyeztek el benned, határozottan elkínzottnak tűnt. Még a kalap is csálén ült a fejjén, amit nem is csodálok. Igaz, más egyebet nem is viselt, Az egész együtt eléggé rémisztő volt, gyorsan menekültem a közeléből!

Ha már a játékoknál tartunk, feltűnt egy csinos kis hintaszék, játékbabáknak készült. Sajnos, az egyik talpa hiányzott, viszont a közepe lyukas volt, nem sok kétséget hagyva a rendeltetése felől.

Olyan, spiritusszal működő égő, amin egykoron hajsütő vasat melegítettek, Igaz, ilyen ott nem volt, de egy másik helyen ezt is lehetett venni. Kézi hurkatöltő, szép nagy darab, és olyan zománcos vödröt, amiben ivóvizet tároltak.

. Egy sárgarézből készült, aprócska ágyúmodell, amiben az volt az érdekes, hogy még az ágyútöltő vessző is megvolt hozzá. Bár igaz, golyó nem. Ha már sárgaréz, akkor egy ilyenből készült, aprócska vasaló, ez nem játék volt, egykoron pl. csipkegallérokat-kézelőket vasaltak vele.

Egy, kissé használtnak tűnő harmónium, a hozzávaló székkel. Két tangóharmonika, egyikük kisebb, a másikuk nagyobb.

Szépen kifaragott baltanyelek, ezen nem lepődtem meg, a két, szintén fából készült mankón annál inkább!

Aztán irány a Palacsintafesztivál! Bevallom, kissé csalódott voltam. Szinte mindenből több volt, mint palacsintából. Volt kézműves sör, töpörtyű, kolbász, sajt, churros, lángos, néhány ékszer, fagylalt, de palacsinta, az csak három helyen. Igaz. elég változatos ízekkel, de sós palacsinta, az nem volt,  Sebaj, úgyse vettem volna, viszont elmondhatom magamról, hogy voltam ott is. Beértem egy corn doggal. A tészta jó volt, a virsli nem annyira.

Kissé fáradtan, de elégedetten értem haza. Egész jó nap volt.