Mike73 Creative Commons License 2000.02.04 0 0 32
El Condor, a Műszakira jártál már?

Én jártam oda, és soha vissza nem kivánom. Az tény, hogy megtanított a jég hátán is megélni, megtanított arra, hogy kivágjam magam minden helyzetből a tudásommal, a gondolkodásmódommal. Azt kell mondjam, hogy talán ez utóbbi az, amit értékelek benne. Megtanított széles látókörrel gondolkodni, mint villám. Viszont amikor valaki, pl. egy közgázos azt mondja, hogy "Ó azok az egyetemi évek...", akkor feláll a szőr a hátamon, és kiver a hideg veríték. Utáltam az egyetemet, mert öt teljes évig csak szívás és megaláztatás volt számomra, miközben nem engedhettem meg magamnak, hogy kivágjanak, vagy ismételnem kelljen. Ráadásul dolgoznom is kellett az egyetem mellett keményen, hogy meglegyen a pénzem rá. Úgyhogy ha még egyszer 18 lennék, egy helyre biztos nem mennék. Ugye nem kell mondanom, hogy melyikre gondolok.

Megértem a srácot, és sajnálom. Ha vallásos lennék, most elmondanék érte egy imát.

Ui. Amúgy gépészkaros voltam, ami talán a világ leghatalmasabb szopása, de erről ne nyissunk vitát. Szopás az egész BME.