Sajnálom.
Jojo miért nem jó? Nem mondom hogy jó, csak érdekes lehet egy vélemény.
Nekem csak 1 ilyen fa van (19-ban jó volt, sok lekvár lett), és azért sem tudom értékelni,
mert az aszály miatt 20, 21-ben ráaszalódott a termés, öntözni kellett volna
(nem pl. monilia, mert minegyik, pl. a penyigei, stb. is így járt pedig rogyásig volt, apró lett,
még ritkítani is kellett volna, de csak a kajszira jutott idő-energia,
és ahogy Kenny írja, nem tudjuk mi a jobb, ha előbb megy el a termés,
mert volt a kajszival csomó munka a nagy termés reményében arra ment az energia,
ritkítás, trágya, lombtrágya tehát pénz is, stb. aztán jött a jég (hol volt az ezüstös oszlatás?),
és 80%-ban megsemmisült, mert egyből el kezdett rohadni,
még a Teldor-Texio sem fogta meg, mint korábban, ill. ami maradt csúnya volt,
nem akartam égetni vele magam, pedig volt finom is, de az aszály miatt főleg a későbbiek
igen ramatyok lettek, szegény embert az ág is húzta... a faágakat meg hiába húzta le a sok kajszi...)
illetve a Kiotokon lett legjobban (mert azért egyes fajtákat nagyon megritkította a fagy tavaly tavasszal) DE azok meg az aszály miatt szálkásak lettek, ilyet sem értem még.
vittem pl. 20 kilót jó ismerősnek, de útközben kigondoltam, hogy "lebeszélem", hogy lekvárt főzzön belőle, ez sikerült is a helyszínen :(
csak a szomszéd főzött vegyes kajsziból, de nem dicsekedett el vele :( mint korábban...
szóval lehet hogy nekem (nekünk) egyelőre van sok kajszink, de nem számolok én sem
vele, úgy veszem, mintha nem is lenne. pedig a fák tudnának akár 1 tonna körül is,
de nem élem bele magam, mert ha mégis meglesz, akkor meg biztos máshol is, aztán lehet
sokat dolgozni (szedés, árulás) 4-500 Ft-ért, bár sztem azért több ft lesz, még ha lesz is sok idén.
ill. 4-500e ft, mi az? egy jó nyomdai munkaprojekten van ennyim (na jó, azért ritkábbak az ilyenek ;) és 1-3 hét alatt lecseng (persze nem is kell végig csak ezt csinálni, lehet párhuzamosan még mást is) szóval nem 1 éves őrület, mint a kajszi, (persze tudjuk, h az sem 365 nap, de mégis 1 év stressz).
és mégis csináljuk, mert voltak pozitív élmények, és ezeket át akarjuk élni újra,
mint 2018. május 30-án, amikor finom Spring blush-t ettünk a fáról ismerős csoporttal, és
teljesen be voltak f@sva, vagy 2019-ben amikor ötszörös túljelentkezés volt a termésért
(na akkor kellett volna emelni, és nem 400-ért tolni... de hát az ember félt, és nem akartam, hogy a rövid eltarthatósággal ránk rohadjon, ha szívózok az árral... amikor egyes helyeken 200-ért is nyomták, hja, ilyen is volt, mintha nem történt volna meg...