„Mi lenne, ha a fény nem közegben haladna, hanem valamiféle önálló jelenség lenne? Például mi lenne, ha a fény foton-részecskékből állna, amelyeket egy mozgó fényforrás bocsátana ki (emittálna) magából?

Nos, akkor a fénysebességnek nagyobbnak kellene lennie a fényforrás mozgásának irányában, és kisebbnek kellene lennie, az ellenkező irányban. Csakhogy a tapasztalat szerint nem így van. Tehát a fény nem állhat fotonokból.”

A fény, a forrásokból fénysebességgel kiterjedő gömbfelületként kibocsájtott energia, amely teljesen kitölti a teret. Ennél fogva, teljesen mindegy, hogy az így keltett energiamezőben, milyen c-nél kisebb sebességgel mozognak a források, vagy nyelők. A „fotonok”, ebből a mezőből az elnyelődés pillanatában detektálva „születnek”, mint egy megmérhető energiaadag. Az emberi szem is egy detektor, amely képes érzékelni a fényenergiát, a forrásával együtt. A forrásra irányuló detektor, a szem, a kibocsájtót és a visszaverőt (tükör), koordináta irányokkal tudja beazonosítani, gyertyaláng, Nap, Hold, stb. A már forrás és nyelő irányultsággal bíró fénysugár az, ami transzverzális hullámként viselkedik. Ennél sugárnál mutatható ki, hogy az elektromos és mágneses összetevőik egymásra merőlegesen terjednek. Ebből képezzük a szinusz hullámokat, amik a frekvencia és hullámhossz értékeket adják számunkra. A fényközeg maga az energia, amit a források kibocsájtanak. Ehhez a közeghez társul még a gravitációs energia, aminek hatását a talpunkon, vagy a seggünkön detektálunk. :)