És az áldozati rítus.

Pál az 1Kor5:7-ben világossá tesz valami nagyon fontosat, nevezetesen azt, hogy ő (Pál) Isten fia megáldozását, nem engesztelő áldozatként értelmezi. Ez azért nagyon fontos vers, mert ez az egyetlen evangéliumokon kívüli utalás arra, hogy az Isten Fia megáldozása a Pészahoz kötődik a páli teológiában. A húsvéti (Pészah/Elkerülés ünnepe) hagyománynak viszont semmi köze sincs az emberi bűn megbocsátásához, az engeszteléshez. Ezen az ünnepen a zsidók azt a hagyományt ünneplik, hogy a kivonulás előtti éjszaka a bárány leölése, és az ajtófélfa vérrel történő meghintése miatt elkerülte őket a pusztító.

A bűn megbocsátása, az áldozat egy másik zsidó szent nap, a Yom Kippur - az engesztelés napja, amikor Isten megbocsátja az aranyborjú imádását - központi problémája. A Jom Kippur (engesztelés) nem téveszthető össze a Pészahal (elkerüléssel). A Yom Kippurban nem a kivonulás előtti eseményekről van szó, hanem a kivonulás utáni eseményekről. Nem azért ment be a főpap egyszer egy évben a szentélybe, mert a bárány megöletett és a vére az ajtófélfán volt, ami miatt elkerülte őket a pusztító, hanem azért, hogy Isten megbocsássa az aranyborjú imádását! A Yom Kippur tehát az engesztelés ünnepe, míg a Pészah az elkerülés ünnepe. Ezt a két különböző áldozati hagyományt keverték össze a későbbi keresztények, és értik félre a mai keresztények is, ami azt eredményezte, hogy a keresztény hagyományban a Fiú halála engeszteléssé, áldozattá vált az emberiség bűneiért.