Ungváry Krisztián  

Clausewitz megállapítása szerint a háború a politika folyatása más eszközökkel. A legutóbbi időben az is látható, hogy a háború nem mindig fegyveres hadviselést jelent. Egyre nagyobb szerepe van a dezinformációs hadviselésnek is. A hibrid háborút Valerij Geraszimov, az orosz vezérkar főnöke a fegyverek alkalmazásával teljesen egyenrangúnak tartja. Megvizsgálva azt a hatást, amelyet az Ukrajnával kapcsolatos álhírek magyarországi terjesztése jelent, maximálisan igazolhatjuk megállapítását.

Az Európai Unióban minden bizonnyal a magyar lakosság az egyetlen, amelynek körében ezek az ukrán álhírek annyira elterjedtek, hogy a megkérdezettek jelentős része majdnem ugyanannyira látja felelősnek Ukrajnát, mint Oroszországot. Ez a közhangulat végső soron szavazatokra és politikai, sőt katonai intézkedésekre is váltható. Erre épp a magyar kormányzat utóbbi időkben tapasztalható kettős beszéde a legjobb példa.

Az ukrán és az orosz szélsőjobb összehasonlítása viszont éppenséggel annak ellenkezőjét bizonyítja, mint amit a magyar kormány szavazóival elhitetni kíván. Még szerencse, hogy az Európai Unión, illetve a NATO-n belül csak egy olyan tagállam van, amelyik még most, egy népirtásba torkolló háború napjaiban is képes arra, hogy az orosz dezinformáció termékeit terjessze. Az azonban, hogy ez épp Magyarország számunkra nemzeti szégyen.

Történészként Teleki Pál 1941. áprilisi búcsúlevele jut eszembe, amelyben a politikus saját csődje miatt nemzetét vádolta: „Hullarablók lettünk. A legpocsékabb nemzet. Mert a mondvacsinált atrocitásokból semmi sem igaz.” Ezt a levelet akár a KESMA mai irányítója is megírhatta volna.