Elolvasva az elméletedet, egy nagyon érdekes és ígéretes elméletnek tartom. Azonban a bonyolultsága révén, nehéz megítélnem azt, hogy mennyire fedi le a valóságot. Mivel kísérleti ellenőrzéséhez nem ad útmutató paramétereket, úgy gondolom, hogy a feltevéseid így nem ellenőrizhetők, csak összehasonlíthatók a többi hasonló elmélettel. Minden esetre gratulálok a kitartó munkához, amivel létrehoztad. :)

A saját véleményem szerint.

A tér: saját energiával rendelkezik, amiből az anyag kondenzálódik ki. Ennek feltétele az, hogy diszkrét elemekből, téridő-kvantumokból álljon. Ennél fogva a tér és az idő egymástól elválaszthatatlan jelenségek. Azért mondom, hogy jelenségek, mivel infinitezimális a sajátideje, és a kiterjedtsége egy téridő-kvantumnak. Az időt a változás, a (ki/be) terjedés sebességének a mértékének, vagyis egy arányszámnak tekintjük. Az a belső energia, amit képvisel egy téridő-kvantum, szintén megmérhetetlen, de nem jelentételen. Mivel végtelen sok keletkezik, és elenyészik belőle, amivel egy diszkrét elemekből álló dinamikusan rezgő, fluktuáló, végtelen nagy struktúrát, mintegy 4D monolitot képez.

A téridő-kvantum tulajdonágai: megegyezik minden kvantumnak a sajátideje és ez idő alatt keltett térfogata. Egy forráspontból mindenirányban kiterjedő taszítóerő, a sajátidő felénél vonzóerővé változik, majd egy nyelő pontban eltűnik. Egymáson nem hatolnak át, viszont egymással hézagmentes felületi kapcsolatban vannak. Ez azt jelenti, hogy az alakjuk mindig a szomszédságukban lévő kvantumokhoz kölcsönösen igazodik. / Az általad jelölt B részecskére hasonlítható/

Az anyag: Mivel ezekből az energiaadagokból épülnek fel az anyag elemi részecskéi, a globális struktúrának egy lokális pontján szinergiában lévő, (egy időben felbukkanó) ismeretlen számú, „felhasadó”téridő-kvantumokból megszületik az elektron, a pozitron, a Proton, és az Elton, vagy Anti proton. A felhasadás azt jeleni, hogy a kvantumok energiája összegződik, ezzel a sajátidő és a hozzá tartozó térfogat is. Ez azt is jelenti, hogy az elemi részecskéknek van kiterjedtségük, de mivel nem lehet megmérni, pontszerűnek nevezzük őket. Az így keletkező anyag elemi részecskéinek száma véges, de megszámlálhatatlanul sok. Ebből meg az következik, hogy az elemi részecskék kölcsönhatásának távolsága is véges. A téridőben szétszóródó és összesűrűsödő elemi részecskék egy pókháló szerű halmazt, „gubancot” képeznek, amit univerzumnak nevezünk.