Lehet, hogy most totál blőd indokot hozok fel Takayasu és kiváltképp Mitoryu változatlan besorolásának megindoklására, de mintha úgy emlékeznék, hogy a két felső osztályban, ha valaki cov járvány-ügyben
válik ilyen érintettségűvé, az a követjező tornán, változatlan helyzetből kezdhet. Takayasu - a Hatsu - n
elért eredménye alapján, teljes mértékben megfelelni látszik, ennek a kritériumnak, Mitoryu esetében,
viszont az lehet gyanús, hogy a legelső napi visszalépés nyomán fedezték fel nála a fertőzöttséget. Ez
esetben méltányosságot gyakorolhatott a Szövetség és persze ennek nyomán a Banzuke - gyárosok is.
Hidenoumi esetében viszont úgy emlékszem, hogy még a Hatsu Basho legvégén, itt, ezen a fórumon
mintha olyan vélekedés jelent volna meg, hogy a rá kirovásra kerülő büntetés első lépéseként a Haru -
2022-t a Makuchi legalsó pozíciójából kezdheti. Ha jól emlékszem, úgy ez a fajta J2w - átsorolás, vJuryo-ba vissza pottyantás egy kissé komolyabb mértékű büntetésként is felfogható.
A harmadik típusú elmozdulások esete : Ryuden-nél a visszakerülés a Juryo - ba (Ms5e -ből, 6 - 1 / kachi
koshi-val Juryo 13e helyre - számomra - rendben lévőnek látszik, míg Asanoyama (még mindig büntiben
lévő Asanoyama) J4e - ről 0-0-15 / bünti-"rebetli"-vel, Ms2w-ig vissza-pottyantva lehet egy kicsit szigorú,
de talán ez volt számára a bünti záró stációja és így a Natsu-ra már visszfelé kapaszkodhat a Juryo - ba.