Abban igazad van, hogy a visszafoglalt Felvidékről nem szabad lett volna kivonulnunk, de az az igazság, hogy éppen akkor derült ki, hogy a Kun Béla féle bolsevik banda nem a hazájáért harcolt, hanem a proletárdiktatúra megmaradásáért. Kun többször kijelentette, hogy nem nemzeti érdekekért harcolnak, és az ország területi egysége sem fontos a számukra.
Az is elfogadható érv, ha egy hadsereg harcol, akkor annyi területet foglaljon el, amennyit csak bír, de ebben az esetben szerintem elég lett volna első lépésként, ha a két oroszbarát területet elfoglalják és megállnak, mert ez már eléggé ütős érv lett volna ahhoz, hogy Putyin Ukrajnát és az amikat is jobb belátásra bírja. Persze, ha ez sem használt volna, akkor - nekem is az a véleményem - jogos lett volna Ukrajna teljes megszállása, mivel Oroszország azt látja, hogy szép lassan be akarják keríteni, és ez érthetően nem tetszik neki. Ukrajna esete egyébként nagyon hasonlít az 1962-es kubai válsághoz, ahol akkor még a SZU középhatótávolságú rakétakilövő támaszpontokat akart létesíteni, amitől Amerika határozott fellépésére elálltak, mert belátták, hogy emiatt kitörhet a III. Világháború...