"véges idő alatt átestek egymás horizontján."

Mi esik át, és min?

Valójában akkor már egyáltalán nem két külön eseményhorizont lehet ott, amiken kölcsönösen áteshetne a másik fekete lyuk valamije, hanem a korábban különálló téridők egymásba gyúródnak.

Ha a két külön lyukra vonatkozó megoldások geometriájából próbálsz kiindulni, mindenképp bajba kerülsz,de ez nem valami fizikai paradoxon, hanem alkalmatlan fogalmak alkalmazásának következménye:

 

Min esne át? Az eseményhorizonton? Annak léte és holléte még csak nem is abszolút dolog. Hanem egyfajta koordinátaszingularitás, ami bizonyos vonatkoztatási rendszer szerint létezik, mások szerint meg nem létezik (akár a Föld É sarka). Ha az egyetlen pontba képzelt tömeg körüli téridőt egy végtelen távoli megfigyelő szerinti Schwarzschild koordinátákal írjuk le, abban lesz egy gömb alakú koordinátaszingularitás, de ha pl. Eddington-Finkelstein koordinátákkal, akkor meg nem is lesz.

 

És mi esne át? A másik lyuk tömege? De ilyen ott nem lehet, mert a tömegeket a centrális téridejű megoldásokban mindenhonnan kisöpörtünk, s egyetlen középponti valódi szingularitásba száműztük (különben nem is tudnánk megoldani az Einstein egyenletet). A valódi szingularitás meg a téridőnek azt a pontját jelenti, amiről már semmit se tudunk mondani, mert ott a megoldás végtelen értékeket vesz fel.

 

A fekete lyukak egymásba spirálozását nem lehet az egyszerű centrális téridők fogalmainak ennyire merev alkalmazásával elképzelni. Pláne nem kellene a tudás ilyen szintjéről ennyire kategorikus következtetéseket levonni: "Fuccs a holografikus elvnek." És ezzel ismét elérkeztünk arra a jól ismert pontra, ahol meguntam a hebrencs csapongásaidat.