"Terunofujinak sem ideális ez a fertőzés a diabéteszére."
És akkor még nagyon finoman, mondhatni visszafogottan foglaltál áll(ít)ást ebben a kérdésben. Amiatt
írom-mondom mindezt, mivel magam is ebben az immár egyáltalában nem egyedi-ritka betegségben senyvedek és épp emiatt, több szakorvosi ellenőrzésre is van szerencsém járni, az aktuális állapotom
szinte folyamatos kontrollálása céljára és minden alkalommal azt egyöntetűen elmondják, hogy éppen
a Covid-19-el kapcsolatos helyzetek esetében úgy óvakodjak azok elkerülésétől (lehetőleg), amint, az
ördögtől, mert az orvostudomány jelen állása szerint éppen az ez - okozta immunrendszeri problémák
jelentik ezidő szerint a lehető legnagyobb kockázatot.
Őszintén szólva készséggel elhiszem neked azt, amit a hivatkozott hajvágási ceremónia és a pandémia
közötti szoros, mondhatni szerves kapcsolatról írtál. Ezzel együtt is, azonban valahogy, semmi módon
nem tudom feledni azokat a, versenynapról-versenynapra szisztematikusan megismétlődő jeleneteket-
látványt, hogy a "negyedház"-ra méretezetten eladott belépőjegyek mellett, hogyan-miként aszalódtak
össze a nézők (konzervdobozba zárt sósheringek módjára) legutóbb, a Hatsu 2022, de már megelőzően
is, a Kyushu 2021. és Aki 2021. tornák alkalmával is. És ehhez nem kellett mást tenniök, mint a felsőbb
10+ ülés-sorokba szóló belépőjegyeikkel egyszerűen, lassan csak le"-szivárogjanak" a (természetesen)
jobb látványosságot biztosító 1 - 9. ülés - sorokba.