takarito Creative Commons License 2022.02.03 0 0 24524

Hát te állítottál először bizonyítatlan állításokat.

De mit bizonyítsak neked? Hogy létezett Jézus? Számodra ez nem nyilvánvaló? Vagy hogy a Jakab levél nem Jakabtól van? Vagy hogy az evangéliumok forrásai már jóval az ismert iratok keletkezési ideje előtt már terjedtek? Talán neked kellene ezek ellenkezőjét bizonyítani, számomra ezek triviálisan igaz állítások.

 

Az nem vitatható előttem, hogy Jézus létezett, az vitatható, hogy mit tanított és mit cselekedett. Hogy tisztelte Mózes törvényeit vagy elvetette a saját tanítása kedvéért. Hogy járt-e a vízen vagy sem.

Jakab levele pedig tudtommal mindenütt elismerten attól a Jakabtól ered, aki az első gyülekezetet vezette Jeruzsálemben, ezt igazolja az a törvény melletti buzgolkodás a levélben, ami ezekre a gyülekezetekre jellemző lehetett és Pál is elvetette a követését.

 

Galata 3,1. Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg?
  2. Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?
  3. Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?

 

 

Mi nem hihető abban neked, hogy az evangéliumok Pál teológiája előtt keletkeztek? Ez nem azt jelenti, hogy mai formájában pontosan így lettek megírva, hanem tartalmi alapjai már jóval Pál munkásságának kezdete előtt léteztek. Maga Pál hivatkozik rá, amikor kijelenti hogy ezekből a tanításokból vele jeruzsálemiek semmit nem közöltek.

 

Galata 2,6. A tekintélyesektől pedig, (bárminők valának régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét: mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;
  7. Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé;

 

Tehát nyilvánvaló, hogy létezett evangélium, ez az, amit Pál körülmetélés evangéliumának hív, ez az, amit mai formájában mi "evangéliumok" néven nevezünk. Éppen azért található benne Pált cáfoló szövegek, mert Páltól függetlenül jöttek létre, és Pállal ezek nem voltak közölve. Ezért nem hivatkozik lényeges pontokban sose Pál Jézusnak alapigazságaira, valamilyen szólására, vagy tanítására, mert nem ismeri.

És igen, ez a körülmetélés evangéliuma az, ami Jézus életet és tanításait Mózesi törvénytisztelet irányába elferdítette, hogy máig lehessen azon VITATKOZNI, hogy Jézus a törvényt betartani jött-e vagy elvetni.

Mert Pál egyértelműen elveti, helyébe Krisztus törvényét helyezi, amit a hit hallásából szereznek a követői.

 

És éppen ez az ellentmondás is alátámasztja Jézus létezését, mert Pállal szemben, már ő előtte terjedtek Jézus dolgairól szóló elbeszélések, ha mindezek Pál teológiája után születtek volna, semmiben nem került volna a szerkesztőknek a Megváltó Krisztus áldozatának szükségességét igazolni Jézus beszédeibe és példázataiba való beszövéseken keresztül. Ezzel szemben a Fiú halála nem megváltja a világot, hanem bosszúra indítja az Atyját az evangéliumi példázat szerint:

 

Lukács 20, 9. És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szőlőt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú időre elutazék.

10. És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.

11. És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.

12. És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.

13. Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.

14. De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!

15. És kivetvén őt a szőlőből, megölék. Mit cselekszik azért a szőlőnek ura azokkal?

16. Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.

 

Itt TAGADJA a példázat, hogy a Fia halálát engesztelésnek vette volna az Atya, és mindenkinek kegyelmet adott volna.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: balivi (24521)