Már nem emlékszem ki beszélt erről, talán Kiss Dénes, de megemlítette, a méreg és mérges szavunk összefüggéseit.

Mondhatnánk azt is, hogy dühös, haragos, mégis az esetek nagy részében a mérges szót használjuk. Ez annak fényében pláne különös, hogy nagyjából olyan 20-25 éve jöttek rá az agykutatók, hogy a düh és harag, a bosszúvágy következtében egyfajta méreg termelődik az agyban, méghozzá ha nem is gyakran, de előfordulhat, hogy olyan mennyiségben, ami akár végzetes is lehet az illetőre.

Ilyenkor felmerül az emberben két dolog:

Nyelvünk ősi kialakítói, talán pontosan tudták ezt. Ugyanakkor egyre hitetlenebb és elfogadhatatlanabb lesz, az a modern felfogás a nyelvészetben, mely szerint minden nyelv szavai önkényesen jöttek létre, megegyezés alapján és a szavak alakja semmilyen módon se köthető az általuk kifejezett értelemhez.

Amikor az egyetemeken tanítják a nyelvészeket, úgy tanítják, hogy az ősembernek kellett egy szó a kovakőre, meg egy az állatbőrre ezért lett a kő a "mak", az állatbőr a "makmak", és amikor a másik ősember ezt nem értette jól elverte, majd elmutogatta neki melyik a "mak", és melyik "makmak". És aki erősebb volt az ráerőltette a többiekre az általa kitalált szavakat. Jobban belegondolva, csak egyszerűen, józanul is be lehet látni, hogy ez akkora baromság, amekkora csak lehet.

Hogy valójában hogy is alakult ki a nyelv? A gondolkodással együtt. Hogyan gondolhatnánk nyelv nélkül? Hogyan használhatnánk nyelvet gondolkodás nélkül? Ami még furább, hogy az agykutatók már a 70-es évek elején bebizonyították, hogy nyelven gondolkodunk. Mégis a nyelvészet még mindig ilyen avítt ökörségeket tanít. Azért az már nagyon nagy gáz, hogy a nyelvészek 50 évvel lemaradtak a tudományos eredmények ismeretében.