https://www.youtube.com/watch?v=uhTw89hjPgs&ab_channel=MusicCityRoots
Most érkeztem vissza az válságstáb éjszakába nyúló tárgyalásán, melyen Mester Gép bajnokságban történő szereplését elemezte.
A hátralévő 7 fordulóban a jóslások szerint 1 vereség, 2 döntetlen és 4 győzelem vár gépre.
Ha az események a jóslatok szerint következnek be, várhatóan gép az első 5 hely valamelyikén végezve. Gép sűrű hajtébdesés közben nyilvánította, hogy nem elégedett ezzel a jóslattal.
Érdekességként: az egyetlen vereség egy R.gyanús ellenfél ellen következne be, ami gép statisztikája szerint nem megalapozott, mert az egymás elleni eredmények fölényes gép sikert jósolnak(6:2 az eddig egymás ellen játszott mérleg). Mint azt már az eddigiekből is tudjuk ezek a statisztikák nem kellően megalapozottak, értékük Mester szerint egy nagy kalappal egyenlő. De arra legalább jó, hogy gépet felhergeljék.
A háttérben felhangzott lelkesítő muzsika végeztével a jelenlévők szertefoszlottak, mindenki ment a maga kis és nagy dolgára.
5 közé kerülhet. Gép erősen rázta fejét, kinyílvánítva, hogy nem elégedett ezzel a jóslattal.