Mondják a magyar nyelv kódolt. Én ezt az értelmét keresem a szavaknak és rendszerint rá is találok azzal a módszerrel ahogy teszem. Talán nem mindig az egész puzzle van meg egyből, de már értelmes a cucc. Gyakran nem is kell Nasa szintű kódfejtőknek lenni hozzá mivel annyira ott van előttünk a lényeg, hogy szinte ahogyan a mondás is szól nem látja a fától az erdőt aki nem akarja vagy tudja. Ha találok értelmet és jelentést akkor már nem bonyolítom további lebontásokkal mert akkor csak távolodom a lényegtől és felhígul az egész dolog lényege.
A gondolkodásmód nálam ilyen és ez is marad, mert megtalálom az értelmet. Ha nehezebb dologba ütközöm akkor igen hangváz meg mássalhangzó kapcsolatok és ősgyökök. Vagy mássalhangzó párok egymás mellett.
NG egymás mellett: legalább 2 féle kapcsolat bizonyosan van: mozgásra utaló és a hangra utaló, a hang szó "véletlen" még pont ilyen is hogy ott van benne. A kering szónál meg a mozgás, voltaképp a körmozgás a jelentése és eszembe sincs ezt tovább bonyolítani ha értem. Felesleges. K+R mássalhangzó körértelmű,
T+R mássalhangzók a tér értelmű szavakban találhatóak. A tér végtelen, a terem már nem mivel van egy mérete a teremnek azaz véges. Mi a szó fordítva?... hát a méret é nélkül. Vajon miért nem a porszívó vagy a hűtőszekrény értelmét találom meg itt?)) Talán mert az nincs a szóban.
Az igazságnak sem csak 1 útja van: CZF szerint a RÁCS : kilométeres írás nem fogom bemásolni de a lényege a dolognak hogy mindenképpen a rovás és a ró szóból erőlteti a dolgot és a rovács szó megrövidülését látja benne, azaz hogy csak úgy kiesett az az "ov" hát méé ne esne ki. Érdekes a kovács szó nagyon jól megvan így.)) Az én rácsom az mindig RÁ megy valamire és RÁCSatlakozik valamire. A CSatlakozás spekuláció de értelme van. És a szó egyik lényeges eleme itt is az ÁCS szó azaz ácsolsz, megmunkálsz és készítesz. Az ácsolás dolgot több tucat szóban lehet igazolni mint jelentés. A CZF meg sem említi ezt, persze a barkácsolás szóban sem ad erre magyarázatot, szóba sem kerül ez.
De a lényeg: a rovácsol dolognak van amúgy némi értelme, de összességében nem kielégítő számomra a magyarázat, maximum az igazság egy kis szelete, sok fontos kihagyva belőle. De azért tán az is igaz amit ír csak kissé hiányos. Most van az amit én mondok rá mellette de ha még a rovács dolog igaz is, ez nem ütközik vele. Ha egy háztömb A pontjáról a B pontba (túloldal) szeretnénk eljutni, akkor jöhet a kérdés hogy balra vagy jobbra induljunk. Balra családi házak, jobbra emeletesek. És ugyanoda jutunk de más tapasztalat lesz...