Az első gyerekemet ilyenen szültem.

A vajúdás meg a szülés még hagyján, addig nem volt para, de amikor fogták és a mellkasomra tették az újszülöttemet (egész éjjel vajúdtam), majd kimentek röpke 2 órára, én meg hullafáradtan nem mertem elaludni, mert leesek gyerekestül róla, akkor azért nem voltam hepi. ;P Még szerencse, hogy szokva voltam az átbulizott éjszakák utáni munkanapokhoz, szóval mire lejárt a két óra, már nem is akartam aludni, elmentem inkább még fenn a vajúdóban zuhanyozni. Az egyik vajúdó kismama meg is jegyezte, hogy a fittségem neki is reményt ad, hogy kitartson a végéig és képes legyen rögtön zuhanyozni. ;P A velem egyszerre szülő nőnek meg az adott reményt, hogy egy nagyot nyögtem, és felsírt a kisfiam. És nem viccelek: az én keresztnevemet kapta ezért a kislánya (csak fiúnévvel készültek), mert megkérdezte, hogy mi volt a keresztneve annak, aki szült a szomszédban :D

A másodiknál viszont az IKEÁ-s franciaágyat kaptam, áldja meg az ég az István kórházat érte, hogy bevezette! Viszont akkor nem voltak ilyen kalandjaim a többiekkel, mert fronton kívül szültem.