kitadimanta Creative Commons License 2022.01.19 0 0 24519

"Most hiába jössz Baál, Asera, az Ábrahám szövetséggel, vagy a többi "kánaáni vallás" hiedelmeivel ezeknek írd és mond köze nincs az élő Istenhez, az Atyához, akiről Jézus beszél."

Sok választási lehetőség nincs. Vagy Mózes Istene, vagy a kánaániaké...

Mivel János a Mózes előtti időkre - s egyben vallásra - utal (kezdettől fogva) így az utóbbi kiesett, marad a kánaáni Él, akit Te is "élő Isten"-ként említesz, nagyon helyesen, hiszen a Biblia is több helyen így nevezi. Ugye, a neve is azt jelenti, hogy él.

 

"Fontos, hogy az evangéliumokban felismerhetőek a Jézus istenképét tolmácsoló és azt azt Mózes (vagy a kánaáni vallások) irányába módosítani igyekező szövegeket."

Igen, ez igaz! Viszont Jézus csak a zsidókkal, Mózessel, a törvénnyel, no, meg Jahvéval áll szemben, a kánaáni vallással és istenekkel nem. Ellenkezőleg!

- Az Atya megnevezés csak Él-re vonatkozhat, aki minden istenek atyja. Ő és Aséra nászából származnak a többi istenek, így Baál is, aki nyilván nem lehet Atya (bár az ő kultusza is igen elterjedt volt), hiszen ő csak Fiú lehet...

- Jézus az, aki a Szentlélek néven szereplő Anya (isten) tiszteletét visszaállította.

 

"Egész biztos, hogy a "törvényt betölteni jöttem" vagy bármilyen ószövetségre hivatkozó utalás nem egyeztethető össze azzal a Jézusi beszédekkel, amelyek miatt végül is a Mózes tanítvényai Jézust halálra adták."

Teljesen egyetértek! Azonban az idézett mondatod koránt sem biztos, hogy Mózes törvényeire vonatkozott, sőt!

Mt 5:17 „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.”

A fenti versben azokkal a prófétákkal együtt említi, akiket a héberek, Illés, Jósiás halomra gyilkoltak, vagy üldöztek:

 

Mt 23:31, 34. "Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, a kik megölték a prófétákat.

Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök."

 

"Az sem egyeztethető össze Jézus Isten Országáról szóló tanításával, amit éppen az ószövetségből idézel (...akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és semmi rosszat nem láttunk)"

Nem is Jézus tanításaként idéztem, hanem a kánaániak társadalmi helyzetének ecsetelésére.

 

"Jézus világosságot hirdetett, amit azért nem evéssel, ivással ér el az ember a tanítása szerint, és ez az út nem mutatható ki sem az ószövetségi sem a korábbi egyéb vallásokból."

Halkan jegyzem meg, a korgó gyomor inkább az erőszak, semmint a bölcsesség forrása...

Amúgy Jézus esetében a 'világosság' többértelmű kifejezés:

Itt például a felemelkedés, a jobblét kifejezője:

Mt4:15-17 "Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája,  A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada."Világos, Jézus a pogányok Messiása, az elnyomott kánaániak reménysége, aki megszabadítja őket - mint fölkent király - a héberek uralmától, visszaállítva Dávid izraeli  (és nem héber) királyságát.

Lukácsnál is olvasható ez a várakozás:

Lk 1: 68. „Áldott az Úr, Izráel Istene, [Él] hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,”

71. „Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, a kik minket gyűlölnek;”

A szamáriai asszony is ebben reménykedett:

Jn 4:25-26. "Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek."

Miután Jézus küldetése az elnyomott pogányok (izraeliek) felemelését célozta, így a 'világosság' is inkább a jobbléttel hozható összefüggésbe.

 

"Sajnálom, hogy a Jézus beszédei nem értelmezhetőek világosan az evangéliumkból, mivel igyekeztek őt a szerkesztők Messiási tulajdonságokkal felruházni, és ezért az ószövetségi szövegekkel összehangolni cselekedeteit és beszédeit."

Ezt én is így látom!

 

"Ettől függetlenül egy olyan istenkép tanítása vehető ki a beszédeiből, amin keresztül valóban meg lehet találni az élő istent."

A hinni akarónak... De ha ez az 'igaz Isten' történetesen a kánaáni Él, akkor ne kapálóddzon ellene...

 

Előzmény: takarito (24516)