dave_dömper Creative Commons License 2022.01.15 0 0 6840

A 6. naphoz :

"Chiyoshoma nagyon jó szumót mutatott be (Onosho ellen).  Mesteri. Ilyenek miatt (is kedvelem)."

 

Na látod. Épp emiatt vagyok kiakadva reá. Aki így is tud szumózni, ilyen mesterfokon, amint Ő tette itt

és éppen egy olyan vérbeli, "harci kakas" ellen, mint Onosho, annak nagyon nem áll jól egy - egy szép,

nagyívű "félfordulatos "Axel Poulsen", vagy egy "leszúrt Rittberger". Az a műjég-pályára, vagy éppen a

jég-cirkuszba való mutatvány. Ha ott tenné, még meg is tapsolnám. Itt inkább csak kifütyülném.

 

7. nap :

Ma a Yuryo-ban is akadt egy igen érdekes momentummal végződött meccs, Kotoshoho - Daiamami. Egy

röpke pillanat, egy villanás volt az egész. A Tachiait követően Daiamami (számomra teljesen érthetetlen

módon), azzal, hogy ellenfele szinte csak egy érintésnyi fogást vett rajta, egész egyszerűen ki-gyalogolt

oldal-irányban, a ringből. Kotoshoho lazán elindult utána, olyan pofát vágva, mint aki elnézést szeretett

volna kérni tőle, esetleg egy randevúra hívni, egy pofa sörre invitálni egy közeli kocsmába, avagy, talán,

mint egy fizetőpincér a vendéglőben, aki a távozó vendég után megy, a borravalót reklamálni. De még

azt is el tudtam volna képzelni, hogy mielőtt Daiamami kilép, Kotoshoho megfogja, hogy "gyere vissza,

kérlék, még egy kicsit birkózni", de azután, csak meggondolta magát és hagyta, hogy a másik kilépjen.

 

Ám, ha egyszer már Onosho-nál tartunk, úgy, amikor a tegnapi eredmények mellett olvastam, hogy az

eddig makulátlan Abi számára ma, szombaton Ő jön szembe, rögtön arra gondoltam, hogy ezek ketten

igazán egymásnak való ellenfelek. A féktelen "harci kakas" Onosho és a Tachiai leg-első pillanatától, a legigazibb, Chiyotaikai-stílusban rohamozó - lökdösődő Abi, igazán összeillő páros. Igy azután, minden lehetséges kimenetel, eredmény benne foglaltatik a kalapban. Így is történt. Onosho nyert. Képes volt feltartani a fejetlenül rohamozó Abi-t egészen addig, míg Abi elveszítette a türelmét, átment mindent

egy lapra feltevő tológépbe. Ha valakinek, hát Onoshonak  jól kell ismernie ennek az ellenszerét. Épp

időben lépett ki. Abi elveszítette a veretlenségét. Így már csak Mitakeumi maradt veretlen, és ezáltal

még érdekesebb lesz a végjáték. Főként. ha nem rogy össze az esélyesség rászakadt terhe alatt. Ilyen lehetőség előtt, mint most, talán még sohasem állt. Legalábbis, mind Abi, mind pedig a Yokozuna-hoz

képest legalábbis egy nyert mérkőzésnyi laufja van. Ki tudja meddig ? Még túl sok - minden van hátra.

 

Ura nagy meccset vívott Hokutofuji-val és most is bizonyította, hogy képes csak fejben megnyerni egy

meccset. Ezen a tornán már nem első ízben mutat be ilyen, érett, igen magabiztos és főként rendkívül hatékony birkózást. Nagyon jó lenne, ha sikerülne még előrébb, feljebb kerülni a ranglétrán.

 

Talán itt lenne már az ideje Shidai kedvéért bevezetni azt a mókát, hogy egy Ozeki - rangú Rikishi-nek

ne feltétlenül Sanyaku és valamint Maegashira 1 - 5 közötti besorolású versenyző-társak ellen kellene küzdenie, hanem esetleg szóba-jöhessenek potenciális ellenfélként Maegashira 6 - tizen-akárhanyadik

rangú, illetve - szükség esetén a Juryo élvonalba tartozó ellenfelek is. Így esetleg becsúszhatna, időről

- időre egy-egy győzelem is és nem kellene sok esetben a kado ban Ozeki státusz mezsgyéjén táncolni.

Okinoumi, ezen a tornán, eddig, igazán nem villantott meg semmi-olyasmit, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy egy Ozeki ellen így, "csuklóból", simán képes lesz győzni. Képes volt (Shodai ellen).

 

Ahogy írtam is tegnap, úgy is gondolom, hogy Terunofuji "portáján" tegnap délután - estefelé lehetett

egy beszélgetés a "Mester" és a "Margaréta" között. Ma nyoma már sem volt a Yokozuna-n a tegnapi hezitálásnak-bénázásnak. Endo-nak, csupán egy röpke pillanat jutott, azután a hidegzuhany. A többit

majd meglátjuk. Méd több / sok / egész pontosan nyolc nap van hátra és addig lehet még Terunofuji -

Abi, Mitakeumi - Abi és egész bizonyos, hogy lesz Terunofuji - Mitakeumi összecsapás. A hab a tortán

tehát még hátra van - legalábbis nagyon remélem.

Előzmény: RTpapa (6838)