Újlaki:
Nem osztom teljes mértékben nézeteidet: én nem látom ennyire végzetesen meghatározónak a gyerek zenei fejlődésére vonatkozóan azt, ha nem jár a szüleivel hangversenyekre - a "kasztráció"-hasonlatodat tehát - enyhén szólva is - túlzásnak tartom. Nincs semmi jóvátehetetlen abban, ha a gyereket nem viszik koncertekre és - úgymond - nem vezetik be "kézenfogva" a Zene világába. Annál meghatározóbbnak tartom azonban az otthoni zenehallgatási szokásokat, vagyis azt, hogy milyen zenei műfajok és stílusok társaságában nő fel a gyerek. Ez az ugyanis (ti. a hétköznapok során otthon tapasztalt zenekultúra), ami alapvetően befolyásolja az adott fiatal zenei ízlésének alakulását és fejlődését.

endi:
A komolyzenei-könnyűzenei minősítés kérdésében - véleményem szerint - leginkább az dönt, hogy az adott mű meghallgatása, értelmezése és élvezete milyen mélységű zenei ismeretanyag meglétét követeli meg hallgatójától. Vagyis hogy mennyire összetett, "bonyolult" a kérdéses mű szerekezete és milyen kifejezőeszközöket használ. (Na és persze - nem utolsó sorban -, hogy mennyire tartalmas a "zenei mondanivalóját" tekintve!) Ezért sorolhatjuk pl. az Emerson L&P vagy Zappa nótáinak tekintélyes részét egyértelműen a komolyzene, míg Csajkovszkij Diótörőjét a könnyűzene kategóriába.
A "komolyzene-kedvelő" nem egy külön kaszt, mely tagjaira más szabályszerűségek érvényesülnek, mint többi zenekedvelő társaikra: ők is hangulatuk és kedvük szerint választják ki, hogy az adott pillanatban éppen mit hallgatnak szívesen (lásd Pirx által írtakat). Az általad említett zenei stílusokkal tehát "nincsen semmi baj", vagyis ugyanúgy szerepel(het)nek egy "komolyzene-kedvelő" étlapján, mint Berg, Sosztakovics, vagy Debussy.