már nem is vicces, ahogy az illiberális meg a liberális szekta egymást túllicitálva próbálja saját hamis nézetével uralni a közvélekedést tudományos kérdésekben, ahogy most is történik. (értsd: két szélsőség hamisítja a történelmet)
1. meg kellett volna indokolni miért váltották le a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című, Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait
de legalább bernát már rájött dolgokra
mint kazaria neve is abból származik
meg Ossetian хъӕздыг qəzdɨɡ
majd egyszer talán az is bekövetkezik, h elismeri a 670-es onogur bevándorlás tényét, vagy azt, h az avarokat a frankok (és részben a bolgárok) írtották ki, ahogy azzal a németek maguk is "eldicsekedtek", nem maguktól haltak ki