A kormányzati vagyonkezelő sem lazsált, ha értékes ingatlanokat kellett eladni milliárdos befektetőknek
Vég Márton gazdaság november 25., csütörtök 14:34 3
A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött úgy, hogy vizsgálóbizottságot állít fel a Városháza-ügy miatt, amelynek egyik központi szereplője a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.
Az önkormányzati cég tevékenységéről sok szó esik a sajtóban, de mi a helyzet a nagytestvérrel, a Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter háttérintézményeként működő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (MNV)?
Ennek néztünk utána.
Az állami vagyonkezelő sikeres időszakot tudhat maga mögött. Azt már júniusban megírta az mfor.hu, hogy az MNV-nek 14,6 milliárd forintos áron sikerült eladnia egy ingatlancsomagot, amibe például az Andrássy út 73-75. alatti MÁV-székház, a siófoki Erzsébet szálloda és a budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utca 1. szám alatti patinás épület is beletartozott.
A csomagból a MÁV-székház 6,3 milliárd forintot, míg a siófoki szálloda 2 milliárd forintot ért az MNV értékbecslése szerint. Az Andrássy úti palotára már 2019-ben is lehetett licitálni, akkor 7,9 milliárd forint volt az ára, de senkinek nem kellett. A frekventált elhelyezkedésű, kiváló adottságokkal rendelkező, hatalmas épület 5902 négyzetméteres és ötszintes, több mint 10 éve áll üresen.
...stb