Sziasztok,

Hirtelen bedobok ide két Mood kritikát, hátha akad akit érdekel.
Az egyik a tegnapi Népszabóból származik, Uj Petitől, a másik pedig a német Trouble homepage webmesterétől.

1. Népszabadság
Polgári metál (Mood)
A polgár nekiül a paprikás krumplinak este, amíg a gyerek Bud Spencert néz valamelyik kereskedelmin, a vacsorához fölteszi a fejhallgatót, hadd halljuk az új Moodot, hogy áll a metál! És az ember, akit magyar metálzenével sosem lehetett meghatni igazán, azon veszi észre magát, hogy már a második számnál belebólint a szaftba, a hetediknél meg fölugrik az asztaltól, be a szoba közepére, és röhejesebbnél röhejesebb gyógytornamozdulatoktól kísérve énekel egy angol szövegrészletet, aztán léggitárján fájdalmas szólóba kezd. Szegény gyerekből láthatólag elszáll az apja iránt érzett maradék tisztelet is, riadtan futballmeccsre kapcsol.
Ne finomkodjunk, minden idők legjobb magyar metállemezéről van szó. Igaz, nem túl erős a mezőny, mondhatni szinte nulla, történelmileg így alakult. Tágítsuk a kört akkor: a magyar rockzene szép és kivételes pillanata ez itten. Olyankor, amikor már senki sem várta. A rockzene Magyarországon kész van. Nagy, büdös, lomha, visszataszító és életképtelen állat. Hagyjuk szegényt!
A műfaj doom. Nem metálszakértőknek érdemes megjegyezni, hogy ez a műfaj a fémzenén belül sem túl népszerű, mondhatni underground irányzat. Mint ilyen, erősen tradicionalista, egyrészről szorosan kötődik a hatvanas évek végének ősmetáljához, pontosabban a klasszikus Black Sabbath munkásságához, még pontosabban Tommy Iommy Sabbath-gitáros zseniális dallamaihoz, mindemellett az amerikai dél sötét, fülledt rockzenéjéhez (southern rock) és ezen keresztül természetesen a blueshoz. Az amerikai eredetű műfajban a modernebb idők hardcore punkjainak eltökéltsége, nyersesége és véressége is ott bujkál, és még inkább bejátszik a pszichedelikus-elszállós irányzat. A doomhangzás leglényege a vastagság, a dal, a dallam húzása, szinte obligát megoldás az ikergitározás; tehát dalközpont, feszesség, kőkemény hangzás, mindemellett a himnikus gitár- és énektémák, így természetesen jó adag pátosz, viszont a hagyományos metálra jellemző, szinte parodisztikusan széles gesztusok hiányoznak. Ez underground, lassú, mély és sötét. (Ha „nagy” referenciazenekarokat akarunk rendelni a műfajhoz: Corrosion Of Conformity, Obsessed, Crowbar, Floodgate.)
A mi Moodunk 1993-ban indult, mégpedig úgy, hogy két hardcore-zenésznek elege lett a vadulásból, öregnek érezte már magát (huszonegy-két évesen) az ugráláshoz, elhatározta, hogy inkább gyerekkori kedvenceit játssza hobbiból: lassú, vastag metált. Hogy egészen nagyszerű dalokat tudnak írni, az már az első lemezen, sőt még előtte kiderült. A lelkesen koncertezgető Mood ’96-ra már a legfontosabb hazai metálzenekarrá vált. Az egyetlen fontossá, mondhatjuk.
Két kitűnő album után következett el ez a harmadik, a Wombocosmic, amit nem bírok kivenni a lejátszóból hetek óta. Nyugodtan odateszem a kevés magyar rockklasszikus közé. Az egészen nagyszerű dalok végre tisztességgel meg is szólalnak, mondjuk ahhoz képest, hogy Magyarországon száz év múlva sem tudnak majd rendesen metállemezt keverni. Énnekem az ötvennégy perces anyag második fele az igazán megrázó: a katartikus Wombocosmic, a Glow Burn Scream, a Feed To Rise vagy a Breathe The Air simán elférne az emlegetett doomistenek (COC és a többi) legjobb albumain. Háromgyerekes magyartanár-futballedző énekel, irodisták gitároznak vadul és bravúrosan. Ez az életük nekik, a világ legprofibb amatőrei, az eltökéltség, a rendíthetetlenség, a szeretet, az alázat, a tisztaság érződik minden hangon. Boldog emberek. (Mood: Wombocosmic; Hammer Records)
Uj Péter

2. Trouble német homepage
MOOD

MOOD have just released their latest album "Wombocosmic" which includes their version of Trouble`s "`Scuse me" at the end of the album.
Their singer Gábor describes their style as "metal with doom influences". I told him I`d call it "Melancholic doom", but isn`t Doom somehow always melancholic, so...?
Well, Gábor sent me their album, so here`s a short review on that one:
Intro ... I (The bloodstained embryo) ... The Untold ... Circles ... Dislocated ... 11000 days below zero ... Wombocosmic ... Down under ... Glow burn scream ... Feed to rise ... Blindseeing ... Breathe the air ... Someday (Postnatal epilogue) ... `Scuse me.
Still hot and burning (being released on Oct. 20th.), this album rocks with a warm and heavy doomy sound.
Creating their sound, MOOD must have quite similar musical approaches like the Spiritual Beggars or (I dare say so) the mighty Trouble.
Starting with a doomy intro, MOOD rock through the first fine song showing you the direction for this album... heavy doomy, sometimes faster tunes that definitely do rock, and rock good!
The sound/melody feeling of the album reminded me and my dear guest listener Henne of songs like Sabbath`s "A national acrobat" ("Circles", which is one of the greatest tracks on that album, or the very doomy and beautiful "Breathe the air").
"Dislocated" is quite a bit faster, also with fine melodies and very dynamic.
"11000 days..." starts bluesy and gets screamy with a heavy riff.
The title track of the album is purest doom ("we ride the same wind on white stallion of doom... through the planet-womb I`m leaving very soon") and has some of the finest melodies and vocals on the album.
At parts you maybe feel like hearing some 80s metal influences, even power metal in some parts, shifting into a slow bluesy tune ("Down under") which leads over into "Glow burn scream", a song that has maybe the same attitude as Floodgate`s "Second guesser", very heavy like the following "Feed to rise" that has a kind of New Orleans touch of sound. "Blindseeing" continues in this vein, doomy power rock.
In the end, they do Trouble`s "`Scuse me" and though it`s quite similarly played, it sounds very... moody. You really have to listen to the whole album to get a view on MOODs type of doom, then their version of "`Scuse me" stands as a great tribute to Trouble.
I first didn`t know how to describe Gábors voice, but the mostly melancholic mood reminded me of Mindfunk`s "People who fell from the sky" a bit, not that their ways of singing are identical, but just the mood they`re creating.
Most countries have quite some bunch of bands where you can tell the country by the sound, but since I really had no idea what the typical Hungarian sound is I didn`t quite know what to expect from MOOD. Anyway they seem to be quite successfull in their home country of Hungary, they (quote Gábor) "were voted the 6th for the Metal Hammer "Band of the year" election, we play for 2-3-400 people, it depends on the town (Budapest or country) but we played two times this year for more than 2000. But these were metal festivals."
MOOD has been existing since 1993, here`s their stuff as Gábor told me:
Vol 1-LMS Records 1996 ... Slow down-LMS Records 1997 ... Fourteen inches of fury-double ''7 with Naevus, Twisted Tower Dire, Revelation-Game Two Records/Denver ,Col. ... Wombocosmic Hammer Records 1999.
"A maxi vinyl will be released on Near Dark (Sweden) with 3 re-recorded songs from the first album plus we will appear on a Dio Sabbath tribute album which will be released early next year with a lot of well known bands, it seems Mercyful Fate will be there too, for example , we recorded "Lonely is the word" from "Heaven and hell " Game two will be released an EP next year, with covers and live songs. Brainticket (label of Solitude Aeturnus's John Perez) will release our new album in the USA. We 've got a lot of distributors worldwide: Game two Rec., Doom Rec., Meteorcity,The Music Cartel, (USA) Black Tears (England) High Beam Music (Australia) Point Music (Germany) Near Dark (Sweden).
Check out Moods official site at:
http://black-sabbath.kiskapu.hu