"TERU-t (ma is) rendesen szorongatják, de azért jól állja a sarat"

 

Már az első napi meccse, de kiváltképp a Daieisho ellen vívott, nagyon kiélezett összecsapás óta érzem

azt, hogy ez a fajta rettenetes küzdelem - féleség egyáltalán nem véletlen a mongol meccsein. Mintha

mesterével egyetemben, valami olyan játékot adnának elő, mint az oroszok a II. világháború folyamán,

(a német hadsereggel szemben), egészen 1943. kora - nyaráig (a Kurszk-i katlan-csatáig). Vagyis-hogy kényszerből és mert a német hadsereg több szempontból (kiképezettség, fegyverzet és elsősorban is a

nagy Sztálin speciális katonai káderpolitikájának köszönhetően, mivel szinte teljesen sikerült kiirtania a

Vörös Hadsereg teljes Tábornoki karát, a hadvezetés tekintetében) is erősebb, ütőképesebb volt, (akár

Kutuzov tette 1812-ben, Napoleonnal és hadseregével), szinte tudatosan húzza magára ellenfeleit és fárasztja-meríti ki őket, egészen addig, amig úgy nem érzi, hogy kiszállt belőlük az erő, az akarás, és

végtére felismerik (későn), hogy ezzel a 192 cm magas, 181 kilónyi izom-tömeggel egyszerűen nincs

mit kezdeniök. Szerintem tanult(ak) a korábbi, Daieisho -tól, Takayasu -tól, valamint Onosho -tól több

ízben is, és másoktól egy-egy alkalommal elszenvedett, talán kissé váratlan, de mindenképp "buta" és legfőképpen felesleges vereségekből (kivéve nyilván a Nagoya Basho - n Hakuho  -tól elszenvedettet).

Azaz neki a leg-megfelelőbb taktika - stratégiai az ellenfelek rohamának "elviselése - elszenvedése és

ezt követően a "kivéreztetése" és azután, a "földbe döngölése". De lehet, hogy tévedek. Ez viszont 10 versenynapon belül kiderül - eldől.