Az már kb 70 éve ismert, hogy az írott nyugati forrásokból kirajzolódó történelemnek, vajmi kevés köze van a régészeti ásatásokból kirajzolódó történelemhez. Ezt általában a történelmi korok meghamisításával, illetve az egyes leletek jellegének meghamisításával próbálták kiküszöbölni. Régóta ismert az is, hogy a hivatalos régészek, bármilyen hihetetlen, tömegével pusztították el a nekik nem tetsző leleteket, erre személyes beszámolókból vannak hiteles történeteink.

Természetesen nem csak a régészeti leletek, de eleve a művészeti hagyaték is egyértelműen bizonyította a szkíta-hun-avar(?)-magyar folytonosságot, krónikáink igazát. A legújabb genetikai vizsgálatok szintén.

Hiába nyelvészkednek az álnyelvészek, képírások azonossága, a formaragozás azonossága vitathatatlan. És bár igyekeznek rendkívül erőltetett példákat felhozni, más népek hagyományából, de már első látásra is nyilvánvalóak a különbségek. Mint például az ún állatküzdelmi jelenetek, amik úgy állatküzdelmek, ahogy én római pápa. Persze a perzsa a domborművek és szobrok, ahol fröcsög vér, látható a szenvedés, tényleg állatküzdelmek, viszont a mi hagyományunknak ehhez a világon semmi köze. Nálunk az állatok tulajdonságcsoportok megtestesítői, amelyek nem küzdenek, hanem bizonyos tulajdonságok visszafogásáról szólnak.

Márpedig ezek nincsenek meg egyetlen más népnél a maiak közül, a magyaroknál viszont élő volt egészen a 19. századig. Nem volt megy egyetlen más népnél sem az avar korban, az avaroknál meg egyértelműen kimutatható. Nem volt meg a hunok korszakában se, egyetlen más népnél sem, a hunoknál meg egyértelműen jelen volt. Ugyanez mondható el a szkítákról is.

Egy szó mint a száz a folytonosság már eddig is bizonyított volt, a genetika ezeket csak megerősítette és véglegesítette.

Természetesen ez nem fogja zavarni az MTA urait, hogy továbbra is úgy tegyenek, mintha semmi se történt volna - hiszen mint azt már mondtam, számukra ez nem tudományos kérdés, hanem egzisztenciális: ebből élnek, méghozzá baromi jól.