Kedves Useless!

Írod:
"A komolyzenék 80%-a (a hangsúly nem a konkrét számon, hanem a nagyságrenden van) művészi érték, egy megismételhetetlen alkotás, halhatatlan remekművek."
Csakhogy a bökkenő az, hogy ez nem a komolyzene érdeme, hanem a koré, amelyben a remekművek születtek. Akkor ugyanis még nem tombolt annyira a showbiz nevű szörny.

Írod:
"A könnyűzenék 20%-ékban képviselnek igazi zenei értéket, művészi színvonalat. (ide tartozhat a progresszív rock, jazz, blues, stb..) ."
Igen, ez talán igaz. Azonban én igenis a régi klasszikusok mellé tudok tenni sok-sok mai (pl. prog. rock, heavy) zenét!

Írod:
"Ezért mondtam azt, hogy a könnyúzene igénytelen zenei kúltúrával rendelkezik bármilyen szimfónikus művel összehasonlítva."
Nos, hogy egy kicsit ontopic is legyek: Ákosra pl. egy teljesen igaz. Azonban én szeretem a szinfónikus rockot-heavy-t, és nagyon jó albumok vannak ilyenek. Megdöbbentő... Erre ne mondja senki, hogy könnyűzene.

Írod:
"Endi! Szomrúan hallom, hogy a komolyzenét csak lassúsága miatt nem szereted. Azért vagyok szomorú, mert ezek szerint nem hallottál Wagnerről, vagy Orffról. De gyakorlatilag minden klasszikus zeneszerzőnek vannak gyors tételei."
Oh, természetesen vannak gyorsak is, pl. Wagner zenéje elég menő, csak épp a témái nem túl szimpatikusak.

Összefoglalva: a prog. rock és heavy (ami én szeretek :-), simán van olyan színvonalú, mint a klasszikus zene remekművei.
Ákos pedig kommersz könnyűzenész, aki csakis azért tud kiemelkedni (talán) a többi tömegzenéből, mert abból aztán nem nagy eredmény kiemelkedni...
Talán tudna még emelkedni (miért ne?), csakhogy akkor szépen kimászna a showbizből is, mert ügye azt tudjuk, hogy ami igényes, színvonalas, az már nem eladható... (a tömegnek!).

(Vigyázat! Provokáció! :-)))