Majd papi megmagyarázza, hogy tippmix volt vagy mit tudom én, mi nem értünk hozzá.
De azt azért mindennel együtt megkérdezném (ha még itt lenne) sarkattól meg a Fofót régi unszimpátia alapján folyamatosan ekézőktől, és persze az eddig látottak alapján: mégis mi a francnak kellett nekünk edzőt váltanunk? Most mivel jobb? Van egy, a magyar mezőnyt hírből sem ismerő és a jelek alapján a csapatot még a szurkolók által is unalomig ismert ellenfelekre felkészíteni sem tudó új mesterünk, miközben volt egy, aki (és ezt egyáltalán nem személyes rajongójaként írom) mondjuk a legutóbbi két meccsből egyet minimum hozott volna csak azzal, hogy tudja, mire számítson.
Persze utólag könnyen okos az ember, csak éppen most nem látom, mégis honnan és milyen mestert fogunk leakasztani, ha az lesz a verdikt, hogy a szlovénnek mennie kell? Lehet légiós cserében is reménykedni, persze. De edző nélkül cseszhetjük, vagy adunk megint ilyen Ramirez-féle tanulóévet, mondván, majd belejön? Kinek jó ez? Most szedünk össze megint olyan hátrányokat, amik szépen gyűlve majd meghatározzák a későbbieket is, csak szólok. Ez a semmi újat nem mutató, öreg kosarasokkal teli Kecskemét már kettővel megy előttünk, egyébként otthon kikapott simán a Kaposvártól, meg alig verte az Oroszlányt és a Zetét, akkor mi mire készüljünk? (Bőven elég lenne persze alig verni nekünk is bárkit, de ahhoz talán némi ellenfélismerettel rendelkező szakmai stáb nem ártana, nálunk meg a szlovén-spanyol vegyes mintha még mindig turista lenne.)
Mindegy, én nem szoktam az edzőváltást követelők között lenni, de nyilvánvalóan kell valami változás.