Kedves noway!

Igen, szerintem a modellezés képessége nélkül nincs tudat(osság). Azt is mondhatnám, hogy a tudat modellekben gondolkodik. Van itt azonban egy érdekes dolog, ugyanis könnyen azt hihetnénk, hogy a modellalkotás főleg annak a tudati szintnek a sajátja, amit éber tudatnak nevezünk. De ez nem így van! Ugyanis a modelleket igazából a tudat azon mélyebb rétege generálja, amelyet tudatalattinak (vagy egyesek tudattalannak) neveznek. Ráadásul teszi ezt minden különösebb utasítás/felszólítás nélkül. Amikor szabadjára engedjük a fantáziánkat (vagy éppen álmodunk), akkor ez a spontán modellalkotási folyamat csupán felszabadul a gátlás alól. A spontán modellezés lényege, hogy elménk a kül- és belvilágból befutó ingerek értelmezésére automatikusan modelleket alkot, és ha az éber elme gátolt állapotban van, akkor a logikai és más természetű ellentmondások nem implikálják az adott modell elvetését. (Az éber tudat szerepe tehát nem a jó gondolatok kitalálása, csupán a rossz gondolatok elvetése. Ennek megfelelően, minél éberebb állapotban vagyunk, annál kritikusabban látjuk a dolgokat, ugyanakkor mérsékeltebb fantáziával is.)
Az előbbieknek megfelelően, ha egy mesterséges intelligenciájú gépezet bizonyos általa gyártott modelleken keresztül próbálná meg értelmezni a környezetét, azzal szerintem megvalósítaná legalábbis a tudatosság legalapvetőbb szintjét.

A sakk játék nem a legjobb terep a tudatos mesterséges intelligencia számára. (Talán meglepő ez a kijelentésem, minthogy az AI-val kapcsolatban igen gyakran büszkélkednek az etéren elért eredményekkel.) Mert mire is jó a tudat, vagyis a modellezés? Arra, hogy a modell segítségével radikálisan leszűkítsük a szóbajöhető kimenetelek számát, mégpedig lehetőleg azokra, amelyeknek a megvalósulási valószínűsége tényleg a legnagyobb. Ez tehát egy bizonytalanságot is behozó egyszerűsítés, ami csak akkor nyerő dolog, ha pontos számításokra nincs lehetőség. Előfordulhat viszont, hogy a pontos számítások is elvégezhetők (brutális számítási kapacitással), és akkor a tudatos intelligencia veszíteni fog.

Érdemes belegondolni, hogy hogyan változik az ember viszonya a sakkhoz, a játékkal való megismerkedése során. Kezdetben ösztönösen, szinte véletlenszerűen rakosgatjuk a bábukat (persze a szabályoknak megfelelően). Miután elszenvedtünk néhány csattanós vereséget a "profiktól" (akik már legalább 2 hete ismerik a játékot...), realizáljuk, hogy bizonyos helyzetekben bizonyos következmények várhatók, szóval jobb azokat a helyzeteket elkerülni. Újabb vereségek után azt is észrevesszük, hogy bár mi szerettük volna elkerülni ama helyzeteket, de az ellenfél meg mintha kimondottan elősegíteni akarná őket... Ettől kezdve egy darabig azon fogunk mesterkedni, hogy időben rájöjjünk: az ellenfél melyik helyzetet igyekszik elősegíteni. (A mi dolgunk pedig az, hogy a számítását keresztülhúzzuk.) Ez az a gondolkodásmód a sakkban, amire leginkább jellemző a tudatos intelligencia. Sajnos azonban a dolgok nem maradnak meg ezen a szinten, ugyanis idővel (vagy egy megfelelő mester hatására) kiderül, hogy csak némely lépéskombinációk nincsenek vesztésre ítélve egy jó sakkozó ellenében, így előbb-utóbb be kell magolni a megengedett kombinációkat. Ez a magolásos módszer eredményesebb lesz, mint amelyik csupán a nagyobb intelligenciájára hagyatkozik. Vagyis az intelligencia fokozatosan háttérbe szorul a memóriára épülő automatizmusokkal szemben. Nem meglepő, hogy a gépi sakkozás is fölhasználja ezt a trükköt, mint ami remekül kiegészíti a "brutális" számítási teljesítményt. A ma divatos sakkprogramok tehát nem túl intelligensek és nem tudatosak. Az intelligencia helyett 2 másik dologgal operálnak:
1.) a brutális számítási teljesítmény, ha pedig még ez sem elég, akkor
2.) előre eltárolt adatbázisok.
A tudatos intelligencia akkor juthatna nagyobb győzelmi esélyhez, ha a sakk több szabadsági fokú, nehezebben áttekinthető rendszer lenne. (Egyesek szerint a bridzs nevű kártyajáték ilyen, de nekem fogalmam sincs róla hogy ez igaz-e, mert nem tudok kártyázni.) Természetesen vannak komplikáltabb problémák, amelyekre az jellemző, hogy a tudatos intelligencia sokkkkalta jobban teljesít bennük, mint az az 1.) és 2.) tulajdonsággal bíró számítógép, amely az embert sakkban oly annyira megverte.

Az előbbiekből az a tanulság következik számomra, hogy az igazi AI kutatások szempontjából a sakk nem jó húzóerő, mert az intelligencia (és pláne a tudat) lényegéhez képest mellékes dolgokkal biztosabban garantálható a győzelem.

Más téma. Kérdezed:
"Gondolom itt az a fö probléma, hogy a társadalom befogadja-e a beilleszkedni vágyó MI-t/kiborgot/akármit?"
Igen, én is ebben látom a fő problémát. Vagyis hogy a szélesebb társadalomban egyelőre még nem teljesen elfogadott az a gondolkodás, hogy ha valaki úgy tudja tenni a dolgait, hogy azzal másoknak és a társadalomnak nincs ártalmára, akkor hadd tehesse. Ehelyett szeretnénk kiközösíteni pl. a "tökfőzelékevőket", noha attól, hogy ők tökfőzeléket esznek, még nem kell nekem is azt ennem (szerencsére).

Írod:
"Amíg minden harmadik sci-fi arról szól, hogy a számítógépek fellázad, és kiirtanak mindenkit, addig biztosan elég nagy pánikot keltene egy MI létrehozása."
Hát igen, alig akad néhány nézhető sci-fi, ha nem szállítja le az ember az igényeit néhány kategóriával (:-(((. Azt viszont érdekesnek találom, hogy az emberek a folytonos riogatás ellenére sem félnek a számítógépektől. Inkább féltik őket, nehogy elrontsák az illetéktelen hozzápiszkálásukkal.

Kérdezed:
"Mi a helyzet a vallásokkal? Elfogadnának-e egy MI-t egyenrangúnak (ill. melyik)? Tényleg, lehet-e egy meseterséges intelligenciának lelke?"
Ez egy érdekes kérdés (:-))). Úgy vélem, hogy a mesterséges intelligenciának is lehet egy olyan formája, amelyből a gyártó kifelejtette némely kakukkgyök és apória megfelelő kezelésének a módját, így ezek mint "a létezés alapkérdései" jelenhetnek meg, amelyekre vallási keretek között is adható válasz. (Kissé olyan ez, mint amikor az Ali Aladdin V-ös chipset hardware hibáját BIOS frissítéssel igyekeznek hatástalanítani (:-)))...) Személy szerint engem nem zavarnának az "imádkozó számítógépek" (elvégre néhanap én is imádkozom a számítógépemhez (:-))) ), de azt nem szeretném, ha egy valamilyen vallást követő számítógépek mindenáron engem akarnának megtéríteni...
Hogy lehet-e lelke egy mesterséges intelligenciának, az szerintem ugyanolyan kérdés, mint pár száz évvel ezelőtt volt az, hogy "van-e lelkük az asszonyoknak". A válasz is ugyanaz lesz. (Szerintem.)

Kérdezed:
"Hogyan értékeldik át a tudás, ha lehetségessé válik a lexikális ismeretek helyettesítése valamilyen software segítségével?"
Hát le.

Kérdezed:
"A jelenlegi fizikai munkák nagy részét simán átveszik a gépek, ha eleget fejldik az alakfelismerés. Mi lesz akkor? Tömeges munkanélküliség? Milyen munkalehetöségek lesznek helyette?"
Az emberek egy része egyre inkább olyan "munkát" fog végezni, ami korábban szórakozásnak számított. Más részük pedig nem csinál semmi különöset, hacsak azt nem számítom annak, hogy szép csendben lesüllyed állati sorba.

Kérdezed:
"Milyen hatása lenne annak, ha lehetségessé válna bizonyos müvészetek (pl. zene) "mesterséges" elállítása?"
Egyrészt, én biztosra veszem, hogy igen nagy jövő előtt áll a CAA ("Computer Aided Art" (:-))) ). A legfőbb hatása szerintem az lesz, hogy a művészetek minden eddiginél tömegesebben és hatásosabban fogják átszőni életünket.