Macika: Dallamos zenének azt tartom, ha egy zenének van első hallásra megjegyezhető dallama.
Amennyiben így fogalmazzuk meg a "dallamos zenét", akkor azt kell mondanom, a kortárs komolyzenének nem feladata, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak. Nem az _első hallásra_ felfedezhető dallamok megléte az, ami meghatározza egy zene élvezeti, esztétikai és művészi értékét - számomra legalábbis nem.
Ha az adott kortárs-zenemű nem csupán blöff-alkotás sznobok számára (tehát rendelkezik a daunerni által is említett rend-rendszer harmóniával, azaz egy átgondolt és jól felépített struktúrával), akkor előbb-utóbb (néhány meghallgatás után) mindenképpen előtűnnek a mű mélyebb rétegeiben megbúvó dallamok, és így a zene lassan új dimenziókat nyithat meg hallgatója számára. (A legjobb példa erre Alban Berg Kamarakoncertje.) A kortárs alkotások kétségkívül több erőfeszítést igényelnek a befogadótól, mint elődeik. A tragédia az, hogy ezek az erőfeszítések sokszor hiábavalóak, s ezért - érthető módon - lassan mindenki elfordul a kortárs művektől. Ez pedig leginkább az - előző hozzászólásokban már megemlített - kókler blöff-komponisták fércműveinek és az őket támogató műveletlen és gyáva sznob rétegnek "köszönhető".
(Néhány évvel ezelőtt egy kortárs szerzők részére rendezett hangversenyen mutatta be egy fazon "Frank Zappa emlékezetére" című művét, mely a következő módon (szó szerint) zajlott: fickó bevonszolt néhány rohadó bádogvödröt a színpadra, aztán húsz percig püfölte őket egy fémrúddal mint valami eszement idióta. Legnagyobb megdöbbenésemre a közönség nem csak hogy pisszenés nélkül hallgata a "darabot", de a produkció végén tombolva ünnepelte a "szerzőt". Gyalázat. Mivel én már csak felvételről "élvezhettem" az előadást, így nem volt módomban kifütyülni a szerzőt az első öt perc után, amit kétségtelenül megtettem volna ha ott vagyok - egyrészt Frank Zappa munkássága iránti tiszteletből, másrészt mert nem szeretem ha hülyére vesznek.)

http: ...e Topic indulásakor jól belémkötöttél minden érvelés nélkül. Mármint, hogy én "nem ismerem Sztrav., Bart., Schönb. munkásságát.
Az volt a problémám a beköszönő hozzászólásoddal, hogy éppen azokat a szerzőket kezdted el ostorozni, akik pedig a 20. századi komolyzene legkiválóbb és egyben legmeghatározóbb egyéniségei, és akik munkásságát igen sokra tartom - különös tekintettel Bartókra, aki a világ zeneirodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja, s nevét csak az emberiség zenetörténetének legnagyobb zeneszerzőéivel lehet együtt említeni.

"Bartók zenéje arról szól, hogy lehet-e zenélni. Állandóan nekifut, aztán küszködik."
Ez a két mondat számomra a zeneesztétikai dilettantizmus non plus ultrája: egyszerűen nem láttam értelmét ilyen kijelentéssel érdemben foglalkozni. Talán csakugyan az volt a baj, hogy holmi botcsinálta zeneesztéta zavaros gondolatait próbáltad továbbfűzni, ahelyett hogy a saját véleményedet fejtetted volna ki.
Ez utóbbit ugyanis szívesen látom - amíg nem kezded piszkálni Bartókot... >;-)

bjudith! Te hogyan látod a komolyzene helyzetét?
Ha itt vagy egyáltalán :-/