zsanna Creative Commons License 2021.09.28 0 0 2764

Szép kis program volt, - szerintem én is élveztem volna :-) 

És most csak azért nem irigykedem, mert nálunk is program-dömping volt.

Kezdem is a múlt hetet:

Hétfőn a Harmadik Színházban néztük meg az Ájlávjú című zenés darabot. A párkapcsolatokat játsszák le, "időrendben". Először csak partnert keresel, aztán párt, és ezt végig viszik egészen az öregkorig. Én úgy éreztem, hogy az eleje kicsit döcögve indult, de az első felvonás felétől belelendült, a második felvonás meg egyszerűen hibátlan, szenzációs volt. 

Kedd: a Táncfesztivál keretén belül a Magyar Állami Népi Együttes Óda az Énekes madárhoz című előadását néztük meg.  Tamási Áron Énekes madár című színművét dolgozták át. Nagyon-nagyon tetszett, sokkal jobban, mint a Szegedi Szabadtéri látott, 70 év munkáját összefoglaló előadásuk. Nem csak táncoltak, hanem szöveges rész is volt, meg közbe-közbe szőttek ismert versrészleteket is.

Szerda: kezdődtek a Pécsi Napok. Hrutka Róbert együttesét hallgattam meg, ingyenes előadás volt, de nem igazán volt reklámozva, és sajnos csak kb 30-an voltunk. Háborgott is rajta mindenki a nézőtéren, hogy ez szégyen, hogy ennyire nem  lett publikálva, pedig nagyon-nagyon jó volt. 

Csütörtök: Tangónap :-) Lehet, hogy belefutottatok a face-n: valaki kikotorta, hogy Pécsett 100 éve, a szerb megszállás alatt betiltották a nyilvános helyen a tangót, és ezt a rendeletet a mai napig nem helyezték hatályon kívül. Na most erre - mármint a hatályon kívül helyezésre - szerveztek egy napot, a Széchenyi téren tangó-tanítással, zenével, énekkel.  Én az esti, Világzenei összeállításra értem csak oda, előtte még a Sétatéren iszogattunk kis gyümölcsbort, - mert ott a Pécsi Napok keretén belül már szerdától álltak az eszem-iszom sátrak :-) 

Előzmény: Csimpolya (2762)