Tudod, endi, nagyon szép az, amit te gondolsz világmegváltás és -okítás gyanánt. De ne feledj el egy dolgot: egyetlen dologban vagyunk mi emberek egyformák: hogy emberek vagyunk és senki sem több ennél.
Nézd csak, az én kedvenc színem a szürke. A tiéd - mondjuk - a piros. Rengeteg valós és igaz érved lehet arra, hogy miért ne hordjak magamon szürkét. Igénytelen, divatjamúlt, egyszerű, nem szép, primitív, ezer szó. És nézzem meg a pirossat, ragyog, mélysége van, magassága, tartalma, nézzem, nézzem, nézzem már, hát nem látom??
Hát nem látom. Nekem a szürke tetszik.
Mert ez vagyok én.
Másik évben, másik napon születtem. Másik városba jártam iskolába. Másak voltak az első gondolataim, másként ismerkedtem meg az első barátommal, máshogy hallottam meg az első akkordokat a gitáron.
Kedves endi, nem akarlak bántani, de nincs jogod megváltani a világot.
Nézd csak: van egy ember, aki dühös és ideges valamiért. Majd hazamegy és Ákost hallgat, mert szereti. Mindegy miért, szereti. És megnyugszik. És ez jó.
Tudod, csodálatos dolog, hogy nem egy központi CD játszóból szól egész nap a zene, hanem mindenkinek lehet saját kis zenegépe, walkmanje, magnója. Hazamegy és hallgatja azt a zenét, ami benne jó érzéseket kelt.
Én most Dire Straits-et hallgatok, előtte Eric Clapton volt. Tegnap Ákost is hallgattam, holnap bizonyosan játszik a CD-játszó valami Zorán dalt is. A CD-im örömet szereznek nekem. És a nyáron Siófokon voltam Ákos koncerten és nagyon jól éreztem magam.
Lappa