Ugy látszik, a végéhez közeledve az izgalmak egyre inkább élvezhetővé teszik az Aki Basho látványát, legalábbis miden napra jut néhány látványos és jó küzdelem.
Az alsóházban ma az ötlött a szememben, hogy Tochinoshin (M 12), aki már jó régóta csak az árnyéka önmagának és eddig ez ezen a mostani tornán sem volt másként, ma valahogy eljutott odáig, hogy egy
kicsit megmutasson abból a régi - 3 év előtti - énjéből, ami annak idején elvitte őt, egészen, az Ozeki -
rangig. Ennek ma, az ugyancsak jobb napokat látott Tobizaru (M 8) látta a kárát.
A felsőházban, a negatív oldalon sajnos a mérlegbe kerül Takayasu nem kicsit mázlis szereplése, amint
előbb Hoshoryu, majd mára Kotonowaka volt képtelen kiállani ellene. Remélem, hogy holnap ez nem így
lesz és Terunofujiban mai meccse után maradt annyi, hogy kiáll Takayasuval szemben. Merthogy holnap
ők következnek egymás ellen és (Daieishohoz hasonlóan) Takayasu is épp elég sok borsot tört korábban
a mongol orra alá.
Az a Hoshoryu, aki tegnap brillírozott, ma (sajnálatosan egy tkp gyerekes hiba árán kapott ki ugyancsak
mongol küzdőtársától, Kiribayama-tól. Az ő produkciója ugyancsak egy kilépéssel kezdődött, ám erre is
igaz volt az, hogyha "egy hasonló figurát ugyanott, ugyanakkor kétten - különbözőek dobnak be, az már
bizony nem ugyanaz". Kiribayama a henka-nak egy sokkal kevésbé visszatetsző változatát mutatta be,
inkább csak a befejező figura előkészítéséhez és ezzel sikerrel hasra is vágta a rá-zúduló Hoshoryu-t.
Shodai, bármennyire is elkövetett már ezen a tornán hibákat, ma megmutatta a Yokozuna-nak, hogyan
kell elbánni a Daieisho - féle küzdőmodorral (ami egyébként eddig nem sok esetben sikerült Terunofuji-nak). Ráadásul az Ozeki - nek két egymást követő alkalommal is be kellett mutatnia a díjnyertes figurát,
mert az első "lefegyverzés"-t Daieisho még túlélte, így még egyszer ki kellett őt védeni - cselezni annak érdekében, hogy leteríthető legyen, de az Ozeki ez alkalommal bizonyított. Egyébként éppen itt látszott
a harciasságában hatékony Daieisho gyenge pontja, ami nem más, mint, hogy még - ha eredménytelen
is a rohamozás az első alkalommal, nem talál ki mást és még egyszer bemutatja ugyanazt, ami közben
látszik, hogy az ellenfél már tökéletesen felkészült erre. Érdekes módon Terunofuji (és talán az Oyakatá-ja is) úgy látszik, hogy eleddig még nem jött rá erre.
A végére maradt a záró meccs, mert ma ez volt - méltán - a nap fénypontja. És ez elsősorban is, a mai
vesztes Ura érdeme volt, akire ma egész nyugogtan lehetett volna alkalmazni az "öngyilkos szamuráj"
jelzőt. Méltán rá is szolgált erre azzal a soha semmit fel - nem-adó harciassággal, ahogy még az össze-csapás legutolsó pillanatában is az utolsó esélyt is megpróbálta megragadni-kijátszani (immár teljesen kiszolgáltatott, vert helyzetben), a fölé tornyosuló Yokozuna-val szemben. Csak a "Kamikaze - pilóta"- k
és "kaiten-élő torpedóvezetők" hagyományos homlokpántja hiányzott ezekben a pillanatokban a fejéről.
A japán küzdő- szellem legkiválóbb, legméltóbb és leg-gáncstalanabb pillanatait idézte fel ezzel. Ha ezt
nem láthattuk volna, az az egész torna látványát szegényebbé tette volna (számomra egész biztosan).
