Nem nagyon értem Macika merev szigorát.

József Attila mondta, hogy a konszonancia megértett disszonancia.
Sokat idézik ezt az aranyköpést, beláthatatlanul mély az igazsága. (Perotinus korában a tritónusz sátáni hangköz volt, de ugyanez egy domináns szeptimben - tonikára oldódva a barokkban már közhely.)

Egy gyakorló muzsikustól - állítólag Macika ilyen - joggal várhatná az ember, hogy van füle a különböző zenei konstrukciós megoldásokra még akkor is, ha egy szerző nem a dominánst, hanem mondjuk a polárisát választja egy zárlatban.
Egy Kurtág darabban a "rend" és a "rendszer" az, ami harmóniát áraszt, bár tudom hogy ha valaki nem tudja hol lakik, annak nem békés öröm a hazaérkezés! :-)))

Poulenc egyébként inkább posztromantikus, mint kortárs. (ahogyan Kodály is az volt, hiába élte túl évtizedekkel mondjuk Alben Berget).
Egyébként nagyon szeretem - két lemezfelvételt (egy litván, egy francia) ismerek belőle.
Koncerten tényleg nem túl gyakori nálunk, de azért már hallottam élőben is - két éve játszották a Zeneakadémián.