dave_dömper Creative Commons License 2021.09.18 0 0 6568

Érdekes módon eddig nemigen érkezett reakció a 6560 sz. hsz.-omban felttt kérdéseimre. Ezeket csakis

az itt szereplő előzmények miatt tettemfel. Eszerint Hakuho esetében azzal, hogy most (is) visszalépett

a részvételtől, semmi sem változik, de igaz - e ugyanez a másik három istálló-társ-delikvens, a Makuchi-

beli Ishiura, valamint a Juryo-beli Enho, valamint az éppen frissen felkerült újonc, Hokuseiho esetében ?

 

Számomra Hokuseiho esete tűnik a leg-egyszerűbbnek. Neki az Aki - előtti CoVid-tesztje pozitív lett, így

van esélye arra, hogy a távolmaradása nem jár a Juryo-ból való visszaeséssel. Ámde mi a helyzet azzal

a két "kollégával" (Ishiura-val és valamint Enho-val), akik tesztje ugyanekkor negatív volt, így akár el is indulhattak volna az Aki Basho-n. Nem így tettek. A Yokozuna-hoz hasonlóan távol maradtak a tornától.

 

A kérdésem tehát ismét csakis annyi, hogy kettőjük (Ishiura és Enho) esetében az így a neveik mellett a

torna zárásakor megjelenő 0 - 15 makekoshi eredmény jár - e majd valamiféle ilyen visszaesés - jellegű következménnyel ? Mert, ha igen, úgy igencsak esélyes, hogy a Kyushu 2021. Banzuke-táblában Ishiura

már valahol a Juryo-ban, illetve könnyen előfordilhataz is, hogy Enho egy újabb visszalépéssel, immár a Makushita -  táblában fog szerepelni. Nos tehát, előfordulhat - e ez, az előzmények ismeretében, avagy

mégsem ? Még egyszer, előre is megköszönöm, ha valaki választ ad erre a kérdésemre.

Előzmény: dave_dömper (6560)