Azt hiszem, több megvilágításból lehet szabadságról beszélni.
Amit legutóbb leírtam, az az abszolút szabadságról szólt. Az abszolút szabadság, az az isteni szabadság vagy tökéletesség, amikor semmi sem köt, semmi sem korlátoz. Szavakkal ezt lehetetlen leírni. A legnagyobb, legszebb, legjobb szavak által előjövő érzések és képzetek is csupán szánalmas árnyékai eme állapotnak.

A hétköznapi ember szintjén ilyen szabadságról nem lehet beszélni (csak a lehetőségéről, de sajnos úgysem hiszik el...), csak valamiféle relatív szabadságról, melynek egy magasabb foka (pl. multimilliomosok), tűnhet akár teljes szabadságnak is, "lejjebb állók" szemében. Persze ettől ez még egyáltalán nem teljes szabadság. (gyakran sokkal gyötrőbb, mint hinnék) Hisz minden esetben fellépnek más, új korlátok.
Teljes szabadságról, fizikai és poláris gondolkodással nem beszélhetünk.

Akik üvöltik, hogy "nekem teeee ne prédikálj", azok megkaparintva egy igazságmorzsát, és hozzátoldva elvárásaikat, elképzeléseiket, korlátaikból fakadó vágyaikat, alávetették magukat egy "szent és sérthetetlen", gőgös, sértve és reszketve védett demagógiának. Ahol mindenre van egy kész séma, mindenre akad egy frappánsnak tűnő válasz. Minden szál el van varrva (gyakran nevetségesen és igénytelenül).
(a tudomány is ilyen sajnos szvsz)

És egy ilyen jól kidolgozott rendszerre öröm rátalálni, mert valóban látszólag "megvált" a gondolkodás, a felelősség és az aktivitás nyűgétől.
Természetes, hogy egy ilyen kellemes és kényelmes rendszerből nem enged híve és foggal körömmel, görcsösen védi. És vadul hideti, hogy ő bizony szabad.