Olyan kis rádiuszú csigán tilos a drótkötelet vezetni, amin számottevő lenne a nyúláskülönbség a külső és a belső szálak közötti, mert azon előbb utóbb eltörne fáradás miatt. Egyébként meg mivel a szálak nem tangenciálisan, hanem spirál alakban futnak, mozgásuk nem is olyan, mint valami tömör rúd elképzelt elemi szálainak mozgása hajlítás közben, hanem mint egymásba tekert nagy menetemelkedésű spirálrugók hajlítása. Sőt kétszeresen spirálba tekert rugók hajlítása, hisz éppen a fáradásos törés elkerülésére csak ilyen kétszeresen sodort kötelek használhatók, pl. 7x19 szálúak, s nem használhatók 7 vagy 19 szálúak. S azok is csak az átmérőjük legalább 15-szörösénél nagyobb átmérőjű csigán.

Ha valahol annyira csökkenteni kellene a súrlódási vesztességeket, hogy még a drótkötél elemi szálai közötti apró súrlódások is meggondolandó, kiszámítandó dolgok, az nem fog ezzel pepecselni, pláne nem hatásintegrálokat számolgatni, hanem például lánchajtást alkalmaz. Ezt tette John Harrison mester is, amikor elkészítette a maga H-4 kronométerét, ami már elég pontosan járt ahhoz, hogy lehetővé tegye a hosszútávú tengeri navigációt.