Ja, a Lajkó Félix. Hónapok óta meditálok rajta. Nem komolyzene. Mix. Komoly mix. Nagyon komoly. És jó. Valószínűnek tartom, hogy igen sok követője lesz. Olyanok is, akik még jobban fogják csinálni. Ez a muzsika nagyon irányzat-csíra gyanús. Valamelyik aluljáróban láttam egy éve négy gyereket. Úgy néztek ki, mint valami kivágott konzis zsenik. Gyakran improvizáltak. Mintha a Mahler, a Bartók, a Mozart és a széki Jani-bácsi álltak volna össze hepajozni. Tátva maradt a szám. Nem lehet csak úgy büntetlenül Pendereczky-t meg Kurtágot tukmálni. Nem biztos, ha volt komolyzene, akkor igenis lenni kell kortársban is. Csakazért is. Ha nem megy, nem megy. Jönnek ezek a rebellis Lajkók, meg aluljárói konzisok, aztán meg megtelnek a klubok, később a hangversenytermek. Ettől még a Fischer Iván párszáz évig eldirigálhalt, lesz igény. De, hogy ma űr van, amit sokáig nem lehet ál-komolyzenével betölteni, azt valószínűnek tartom.
Messzire vezetne, ha megkérdezném: a komolyzene szeparálódása az európai kultlúrában nem a középkorból ered-e? Nem akarok itt belelmenni a lélek és a test máig tartó drasztikus kettéválasztása és a komolyzene gyanítható kultlúrtörténeti összefüggésére.
Elnézést, hogy hosszú voltam.