A reformkorban Bécsből nézve subás-szűrös parasztok voltunk, ezt gondolták rólunk, így élcelődtek a népszínműveikben.

És aztán?

Magyarország és a magyar nemzet még mindig áll. Nálunk senki sem térdel.

 

Mi voltunk a bűnbakok a dualizmus kori nyugati sajtóban és tanácskozótermekben, aztán szépen felosztották az országunkat.

És aztán?

Magyarország és a magyar nemzet még mindig áll. Nálunk senki sem térdel.

 

Sorsunkra hagytak a nyugatiak minket a kommunista diktatúra idején, harcra lázítottak a Szabad Európa Rádióban, a ruszkik és a pufajkások meg halomra öldösték a forradalmárokat.

És aztán?

 

Magyarország és a magyar nemzet még mindig áll. Nálunk senki sem térdel.

 

Ezt is túléljük. Egyáltalán nem számít, mit írnak, gondolnak rólunk. Nem akarnak nekünk jót, soha nem is akartak.

Aki idejön ebbe a barátságos országba és annak fővárosába, úgyis látja a valóságot. Aki pedig elhiszi a rasszizmusról sipítozást, úgyis menthetetlen, a saját országát is romba dönti, mit érdekel engem, mit gondol rólunk.

Ez mind-mind teljesen mellékes.

 

Az Európai Uniónak ennek a formában talán egy évtizeden belül vége lesz, a bevándorlás felborít mindent, amit eddig biztos alapnak véltünk, a globális kihívások pedig mellékes körülménnyé apasztják a nagy demokráciaféltést.

 

Inkább magunkkal foglalkozzunk! Ne akarjunk megfelelni hülye/megtévesztett/kilúgozott agyú nyugati polgároknak, akik már a tálcát sem viszik ki a vendéglőben, akik nem pelenkázzák az időseiket, nem burkolnak, festenek, ácsolnak, akik teljesen funkciótlan bábok. Egy valaha létezett nagy civilizáció talán utolsó, korcs nemzedéke. Ha a mieink (plusz lengyelek, szlovákok, szerbek, bolgárok, stb.) nem szolgálnák ki őket, éhen döglenének, belefulladnának a koszba, és magukra kéne főzniük.

 

Szarok rá, mit gondolnak.

 

Magyarország a lényeg, ezek nem számítanak. Magukat sem ismerik, minket meg hagyjanak békén.

 

Szentesi Zöldi László