Háperszehogy.

 

Amíg az embernek nincsen semmije, addíg nagyon is egyenlőségpárti - de persze a gazdagok javaiból akar egyenlően részesülni.

Aztán ahogy múlik az idő és kerül a birtokába maradandó érték, úgy derül ki hogy alkalmas-e tulajdonosnak, vagy szétszórja.

Aztán ha egyszer csak lopnak tőle...  akkor kiderül hogy ő már nem is annyira egyenlőségpárti.

 

Nem feminista egyenlőségpárti voltam, hanem például tőled irigyeltem hogy anno amikor egy bálban kérdeztelek egy lányról, akkor azzal szóval jellemezhetted, hogy "lenyeli".

..és én nagyon is elvetettem volna tőled annak a gazdagságodnak a felét, és kiutaltattam volna szegény énmagamnak.

Vagy nagyon egyenlőségpárti voltam, mikor még csak tanultam Down-szülőnek lenni, és fennhangon követeltem a Péternek azonos elbánást. Aztán rá kellett jönnöm hogy a fogyatékosságot nem elnyomják, hanem csak nem ismerik. Aztán arra kellett rájönnöm hogy az egyenlőség az egyenlő kötelezettségeket is jelent - nade a fogyaték az pontosan azt jelenti hogy ő nem képes az egyenlő kötelességekre.

Ezen a területen is be kellett látnom, hogy nincs egyenlőség. 

 

Az hogy a saját utamon kísérleteztem némely lehetőségemmel.. hm.. szerintem az nem mond ellent a valamikori egyenlőségpártiságomnak.

 

Egyenlőségpártiság az, hogy vegyük el a gazdagoktól, és adjuk oda a szegényeknek. És ha észrevesszük hogy a szegények nem tudnak bánni a gazdagsággal, akkor kezdünk önzőkirekesztőnácik lenni.