Korintusiaknak írt II. levél  6. fejezet: 1-10, 14, 16-18.

Az apostol áldozatos élete.

 1Az ő munkatársaként figyelmeztetünk titeket is: ne vegyétek hiába az Isten kegyelmét. 2 Azt mondja ugyanis: A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad. Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja! 3 Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne becsmérelhessék szolgálatunkat. 4 Ehelyett mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban; 5 ha vernek, fogságba vetnek, fellázadnak, ha elfáradunk, virrasztunk, böjtölünk; 6 tisztaságban, megértőn, béketűrőn és jóságosan, a Szentlélekben és az őszinte szeretetben megmaradva; 7 az igazság hirdetésében kitartva, az Isten erejével, az igazság támadó és védő fegyverzetében, 8 akár dicsőség, akár megszégyenülés, akár gyalázat, akár jó hírnév jut osztályrészül; mint csalók, mégis igazat mondók, 9 mint ismeretlenek, mégis jól ismertek, mint akiket halálra szántak, mégis élnek, mint megkínzottak, de belé nem haltak; 10 mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan. 11 Megnyílt nektek az ajkunk, és kitárult felétek a szívünk, korintusiak. 12 Nem mi zárkóztunk el előletek, hanem ti nem nyitottátok ki a szíveteket. 13 Mint gyermekeimhez szólok: ti is tegyetek úgy, mint én, tárjátok ki ti is a szíveteket! 14 Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? 15 Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? 16 Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem. 17 Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr –, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket 18 és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a lányaim lesztek – mondja az Úr, a Mindenható.