Az eurázsiai sztyeppének semmiköze, az Ural tövi mocsarakhoz. De hajrá, menj oda az Ural mellé, a mocsárba lovat tenyészteni, ahol ma a manysik meg chantik élnek. Csak hogy értsd: néhány uráli népnél még megmaradt a lóáldozás szokása, amire messze vidéken veszik a lovat és csak a szertartás napján érkezik a helyszínre, különben elpusztulna a böglyöktől. Télen nincs szertartás, mivel a ló egyszerűen megfagyna.

 

Tehát még egyszer: sem az Uelgi tónál, sem az Ural kélt oldalán soha nem éltek magyarok. PONT.

 

De ha annyira okos vagy nézz meg egy földrajzi térképet, milyen vidéknek van az jelölve, esetleg kérdezz meg valakit aki járt is ott, hogy lehet-e azon a vidéken kultúrát létrehozni - megsúgom, nem lehet. Ott lepusztulni, beszűkülni lehet. Nem véletlen, hogy szegény manysik már egymást se értik. Az 50 évvel ezelőtt lejegyzett szertartásai szövegeiket már ők sem értik.

 

Megismétlem: odaszorulni lehet, ott lepusztulni, visszafejlődni lehet, de hogy kialakuljon nyelv, kultúra, pláne onnan délre lejönni, az teljességgel lehetetlen.

 

Nem én mondom, manysi származású történész mondja. Valamint Grover S. Krantz állapítja meg nagyon helyesen: Népek nem vándorolnak!

 

A magyarok visszatértek őshazájukba. Valamikor régen a fiatalok, kalandvágyók, tanítók elmentek új birodalmakat építeni, majd hazatértek, újra és újra. Ez egy lélegző, szerves kultúra és életmód volt. Hiszen a Kárpát-medencében lehet szaporodni, legalkalmasabb az életre, mindenben gazdag, és kiválóan védett és védhető. Itt alakulhatnak kultúrák, nyelvek. De az Uralnál? Pláne a két oldalán? Elnézést, ott a legkisebb ellenség, 5 perc alatt elsöpört volna bármilyen kultúrát.

 

Hagyjuk már az ökörségeket.