Ma délelőtt rászántam magam arra, hogy ellátogassak a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba. Régóta terveztem, most sort is kerítettem rá,

Az épületbe belépve egy táblán elolvashattam, hogy ez volt Semmelweis szülőháza, és itt őrzik a hamvait. Amit először megnéztem, az a ház udvara volt, kicsike, csinos, árnyékos, etető-itató edényekkel a madaraknak.

Maga a kiállítás az emeleten volt, amire elég eredek lépcsősor vezetett fel.

Itt elsőnek Semmelweis képét pillantottam meg, olajfestményen. Eleinte én voltam egyedül a kiállításon (no meg néhány muzeológus) ez utóbbiak eléggé sürögtek-forogtak, később jöttem rá, miért.

A kiállítás időrendben haladt, az egyiptomiakkal kezdték, itt elsőnek egy múmiafej barátságtalanul méregetett, nem is vehettem zokon tőle. Mellette néhány igazán csinos amulett, nem tudom, mennyire használt, de legalább szép volt! Mindez a kenőcs, illetve olajtartó edénykékre is vonatkozott

A szomszéd tárlóban viszont egy zsugorított fel volt látható, illetve a kecskebőrből készített másolata. A falon néhány törzsi varázsló képe, szerintem sikeresek lehettek, mert a páciensek nagy többsége csak rájuk nézett, és máris közölte, hogy sokkal jobban van!

Aztán egy középkori anatómiai szobor, egy férfi, aki szenvedőnek látszott, és erre minden oka megvolt, mert csak egy lába volt, arról is lehúzták a bőrt, és még a bordái is láthatóak voltak. Riasztóan élethűnek tűnt, ugyanúgy, mint egy állapotos nőt ábrázoló, aprócska elefántcsont szobor. A hasfal levehető volt, megnézhettük az embriót, illetve az összes többi belső szervet. Gyorsan továbbmentem.

Ugyanígy nem néztem hosszabban a pestis tüneteit ábrázoló, kifaragott kézfejet.

Egy külön szobát a Semmelweis család bútoraival rendeztek be.

A szomszédos szobákban már ismerősebb dolgok köszöntek rám, például a gyógyfürdők, illetve az emlékül hazahozott tárgyak, nagyobbrészt poharak, és egy pár váza. Többségük ízléses holmi volt.

Aztán fecskendő, csinos ezüst tokban, mellette érvágó kés. Ez utóbbi kisebb volt, mint egy átlagos zsebkés, ki tudja, miért, de nagyobbnak képzeltem.

A homeopátiás gyógyszereken is meglepődtem, akkorka kis fiolában voltak, hogy még parfümmintának is keveselltem volna.

Aztán átmentem a következő szobába, és felfigyeltem arra, hogy egy felvétel zajlott, egy operatőr, egy riporter, plusz egy ötven év körüli, szimpatikus férfi, aki érdekes dolgokat beszélt. Szép óvatosan közelebb somfordáltam gondosan ügyelve arra, hogy ne kerüljek szem elé, és hallgattam, volt mire.

Az előadó a szabadságharc alatti tábori kórházakról beszélt, és a főápolónőről. Kossuth Zsuzsannáról. Nem, nem névrokonság Kossuth Lajos nővére volt.

Persze, elsősorban szervezőmunkát végzett, de elég sokszor a közvetlen betegápolásba is beszállt. Arra is rájött, hogy az elkülönítés szükséges, egy lövéssel kínlódó betegnek nem használ, ha egy kolerás mellé fektetik. Meg is kapta méltó büntetését, mert mind őt, mind az idős anyját, mind a többi családtagot letartóztatták.

Ezt óriási nemzetközi felháborodás fogadta, ezért aztán kiengedték őket, először Brüsszelbe, sajna, az anyjuk ott halt meg.

Amerikában sok mindennel próbálkoztak, például Zsuzsa brüsszeli csipkét árult. Mint kiderült, az ötletet és az eladnivalót Jósika Júliától kapta.

Sajnos, Kossuth Zsuzsa elég fiatalon, súlyos tüdőbajban halt meg, a temetése fontos esemény volt, minimum három felszólaló dicsérte

Ezzel befejeződött az előadás, én pedig távoztam, azzal a kellemes érzéssel, hogy megint érdekes dolgokat láthattam-hallhattam.