Érteném is az érveléssel együtt járó szándékodat. Csak éppen ennek, amit róla leírtál, nincs érdembeli ráhatása arra, hogy ettől még sport-vezetőként akár jól is teljesíthet Shibatayama oyakata. Egyáltalán
nincs semmiféle olyan pontos és tisztázott képzeletem se, hogy valójában, Japánban mit is jelenthet a "Yokozunához méltó életmód", ám, mindazonáltal, el tudom képzelni és éppen japán emberekről, hogy
ami számunkra szóra sem méltó, az náluk egy ponton túl becsületbeli üggyé válhat. Részemről, ezért egyáltalán nem tartom ilyen rendkívüli eseménynek azt, ami következhet, figyelembe véve azt a fajta felfogásbeli különbséget, ami végső soron, például az eddig visszavonult (Kakuryu-t beleértve) három
mongol születésű Yokozuna közül kettő, Asashoryu és Harumafuji (mindkettőjük igen kiváló versenyző-ként volt ismeretes) esetében már be is következett. Mert-hogy - ahogy tudom - egyikük esetében sem
az élemedett életkor volt a vissza-vonultatás valós előzménye, hanem valami, úgymond "Yokozuna-hoz
nem méltó életmód,- avagy magatartás - beli esemény". Én ezt nem veszíteném szem elől, amikor erre
a most felsejlő baljós eseményre csupán-csak gondolok.