Amennyiben valóban nem érkezik Somogyi, akkor Clark az első félidőkben 4-es poszton egyetlen percet sem fog tudni játszani. Ugyanis ebben az esetben Kovács fog minimum 15 percet ott játszani, Baracnak ebben az időszakban fog jutni kb. 5 perc, így a második félidőben is kell játszania minimum 15 percet (ebből esetleg 2-3 perc 5-ös poszton), mert nyilván nem 20 perc alatti légiósnak tartottuk meg, szóval Clark itt is csak minimális perclehetőséget fog kapni 4-esen. A BL-ben persze nyilván más lesz a helyzet.
Megértem azokat is, akik szeretnének egy extra magas embert, mert ennek én is örültem volna. Így viszont, ahogy látjuk a keret alakulását tényleg ne várjunk már oda senkit. Öt játékosunk lesz a felső két posztra, és ráadásul Barac úgymond "kettős ügynök" is lehet. 4-esen Barac, Kovács, Clark (elsősorban BL-ben), 5-ösön pedig Keller, Golomán és Barac (ha szükséges). Az, hogy a minőség milyen lesz majd kiderül, de mennyiségben egyértelműen megvagyunk, szóval kizártnak tartom újabb játékos érkezését ezekre a posztokra.
Vannak többen, akik félnek attól, hogy egyelőre úgy tűnik nincsen sztárlégiósunk. Évekkel ezelőtt engem is megijesztett volna, de most sokkal nyugodtabb vagyok. Persze ez nyilván még nagyon függ attól, hogy marad e Váradi. Ha igen, akkor azért jusson eszünkbe az utolsó szezon, és a bajnoki döntő ötödik mérkőzése. Úgy kell felfogni, hogy (Beni maradása esetén) van 5 légiósunk, amiből hárman együtt a legjobb trió hazánkban. Lesz két közepes-jó légiósunk ötös poszton. A légiósokat pedig fogjuk fel "magyar játékosoknak", és azt gondolom, hogy Barac és Clark is kiváló így nézve is, és valószínűleg fog érkezni még egy "magyar" (vagyis légiós). És akkor ott van még egy Jolly Jokerünk, akit Kovács Benedeknek hívnak.
Szóval látva az eddigi keretet, bármilyen "rosterrel" indulunk neki a bajnokságnak én nem fogok aggódni. Ami miatt igen, hogy már nem az edzőlegendánk fogja irányítani a csapatot. Bízom Milosban (ez így szezon előtt nyilván kötelező), de azt most még senki nem tudhatja, hogy vezetőedzőként mire lesz képes. Szakmailag és pedagógiailag egyaránt, valamint a csapat részéről elfogadottság terén is. Persze a játékosok többsége ismeri jól, de mégis kimondható - egy kis túlzással -, hogy a vezetőedzői szakma már egy egészen más szintű munka a másodedzőéhez képest. Arra is kíváncsi leszek, hogy Gasper meddig marad majd a Falco kötelékében, vajon akar e egy évet "pihenni" egy ilyen energiaszinttel rendelkező szakember? És , ha esetleg szezon közben "lelép", akkor vajon Konakov biztonsági komfortja mennyire fog megváltozni? Valamint bírni fogja e azt a nyomást, ami várhatóan vár rá, mert ez az amire nem lehet felkészülni, amit nem lehet előre megtanulni. Nekem inkább ezek az aggályaim, és nem a csapat összetétele. Persze én is örülnék, ha a maradék három helyből minimum kettőt komoly játékos töltené be (és egyikük Beni legyen).