dave_dömper Creative Commons License 2021.07.31 0 0 6448

Off

Miután már teljesen off (a topik témájától tökidegen) területen tartózkodunk, így szeretném a magam részéről lezárni ezt a témát. Így csupáncsak két dologra reagálnék az utolsó hsz.- oddal kapcsolatban.

 

1./ Az számomra sem valami fényes ügy, ha valakinek már életében valamiféle emlékművet állítanak.

Ez szinte majd-megesett két ma is élő, sőt továbbmegyek, még aktív sport-pályafutását töltő (igaz már

talán a vége felé járó) tenisz ikonnal, a svájci Roger Federer-rel és a spanyol Rafael Nadal-lal. A maguk

módján (tudomásom szerint) mindketten egy - egy szelíd csuklással elhárították ezt a megtiszteltetést

és egész más módon állítottak / állítanak maguknak, még aktív életükben emlékművet. Mindkettőjük a megoldást abban találta meg, hogy sok - sok pénzt áldoznak a szűk pátriájukban arra, hogy tehetséges gyerekeket gondozzanak és egyengessék a tenisz-pályafutásukat, a kezdetek kezdetétől fogva, ki - ki a

maga módján. Ezzel egyszer-s mind mintát is teremtenek és példát adnak más - "hasonló cipőben járó

és gondolkodók számára. Azt viszont el kell ismerni, hogy mind - kettejük erre a nemes célra fordítható

lehetősége sokszorosan meghaladja a példádban említett közösségék mértékét.

 

2./ A másik véglet ugyancsak Spanyolországból származik és alapvetően csakis ott, illetve rokonnak tekinthető, közép,- és dél-Amerikai országokban honos, sportnak csak felettébb komoly fantáziával képzelhető bikaviadallal kapcsolatos. Ott is előfordult, hogy legendás emlékezetű bika-viadoroknak, pályafutásuk, amely sajnálatos módon, több / sok esetben végződött tragikus módon), állítottak így emléket leginkább ugyancsak a szülővárosukban. Ez a szokás / hagyomány (ugyancsak tudomásom szerint) egészen a múlt század első negyedéig "működött", amikor is egy olyan "vadhajtás" nőtt ki

belőle, amely éppen elrettentő volta következtében egyszersmind véget is vetett ennek az egészen különleges népszokásnak. Ez pediglen nem volt más, mint az, hogy Valencia városában, egy onnan elszármazott és nem igazán tiszteletreméltó pályafutás okán kedvezőtlen emléket maga után hagyó bikaviador emlékére a város tekintélyes testülete és polgárai úgy döntöttek, hogy egy férficélt szolgáló speciális utcai létesítményt, egy utcai vizeldét építenek és neveznek el az illetőről. Így létesült Valencia városában az "Urinario el Chaves" speciális létesítmény, aminek azért annyi haszna volt, hogy ezzel eygszer-s-mind meg is szűnt ez a fajta tisztelkedés a bikaviadal egykorvolt idoljai előtt. Ez is valami.

On