Alig van eset, hogy érintetlen lovas sírban ne lett volna nyílcsúcs, viszont többször volt eset, különösen a hódoló népek soros temetőiben, hogy semmi egyéb melléklet nem volt a sírban, mint egy vagy több nyílhegy. Nem igen tudunk ez utóbbi tényekre egyéb okszer magyarázatot, mint azt, hogy ilyenkor a nyíl a harczost jelzi, megkülömböztetésül a békés földművestől.
minden harczias nomád törzsnek saját népies jelleg készítménye. Innen van, hogy bármily egyszer legyen a honfoglalóknál használatos nyílhegyek alakja, nem téveszthetők össze más törzsök nyílhegyeivel. Másrészt az a tény, hogy számos munkáskéz foglalkozott nyílhegyek kovácsolásával, néha ügyesebb, máskor kevésbbé ügyes kéz, azt eredményezi, hogy bár hasonlók a nyilak, de alig akad kett, mely egészen egyenl volna. Talán szándékosan csinálták különböz nagyság és súly szerint, hogy az adandó alkalomhoz képest minden harczos egyéni ereje és ügyességéhez mért példányt találjon magának
A szolyvai sírból ismert díszes lemez, 1 ) melyet Lehóczky a vitéz koponyája táján lelt, az hátsó lapjához tapadt nemezrostokkal nem engedhet kétséget az iránt, hogy a honfoglalók fejét nemezsüveg borította. Hogyha a süveget csúcsosnak képzeljük, akkor a csúcsának a díszítését is indokoltnak tartjuk és azt képzeljük, hogy az aranyozott ezüstpléhbl készült beregszászi kúp előkelő vitéz süvegét ékítette. Dr. Posta Béla müve révén megismerkedtünk a többször idézett kulagisi csészén hegyes süvegü harczosokkal. 2 ) A süvegeket alighanem bőrből valóknak és lemezekkel bontottaknak képzelhette az ötvös, olyanoknak, a milyent valósággal is találtak a Kubán vidékén. 3 ) A két példát csak mint analógiát említjük e helyütt, a tál sassanida eredet, a kubáni sisaknak se korát, se ethnikus származását nem tudjuk. A beregszászi kúp szempontjából tehát csak annyit tanúsítanak, hogy a kúpnak hegyes süvegen való egykori szereplése nem puszta föltevés. Lehetne talán a nagyszentmiklósi 2. korsón ábrázolt vitéz sisakjára 4 ) is hivatkozni, mely azon- ban csúcsba futó pántos szerkezetet mutat és alacsonyabb süveg lehetett. Alább az aracsi emlékkre is hivatkozunk, nevezetesen az alsó mezejében fönmaradt dombormves fejre, 5 ) mely szintén kúpos süveget hord, tövében körülfutó hármas szalaggal.
nemez
Te bárányok gyapjából való, tíz ujjal óvatosan készített, ezernyi vízcseppel meghintett, mezőn erős lovakkal görgetett, drága hazánk édes kincse, lyukadásig sose kopj, olyan legyél, mint az igaz erőd, fejér, mint a hó, erős, mint a selyem. Úgy legyen. (Mongol jó kívánság)[6]
Sem a kínaiaknál, sem a görögöknél, sem a rómaiaknál nem játszott olyan nagy szerepet a nemez, mint Belső-Ázsia nomád népeinél.