"most, hogy már 14 győzelme van, 100 % - ig biztosnak vehetjük, hogy ha a Yusho nem is lesz meg  

 Terunofujinak, a szeptemberi banzukén (ha Hakuho nem dönt a visszavonulás mellett) 2 yokozunánk

 lesz."

 

Ez valóban óriási szenzáció és legfőként egy örömteli hír. Már csak amiatt is, mert a pályafutása során nemigen volt kegyes hozzá a sors. Ám ennek ellenére képes volt kimászni a gödörből és bemutatni azt

az egészen példátlan menetelést, amit gyakorlatilag a 2020 - 2021. évek eddig megvívott 10 tornáján produkált. Annyit gondolkodtam ma azon, hogy mégis, maga az Ő puszta látványa és ami azon túl van, bemutatott sumo-ja alapján milyen nick-nevet lehetne ráaggatni és éppen ma ötlött az eszembe talán

az a kifejezés, ami valóban az ő puszta látványát és azt az őserőtől dagadó sumo-mozgását leginkább jellemzi és amely kifejezés (szerintem) talán épp emiatt, a leginkább illik reá. Ez pedig nem más, mint :

"Big Boy". Van, akinek ez a név - talán önmagában - nem mond semmit, de nyilván vannak, kik egész pontosan tisztában vannak azzal, hogy ez a név valójában miféle legendát takar. Rá minden esetre illik.

 

Csak azok kedvéért, akik nem ismerik (és azoktól elnézést kérve, akik ismerik), elmondanám, hogy ezt

a nevet, a Földkerekség leghatalmasabb méretű (USA-beli) gőzmozdonya viseli, amelyből szupernehéz tehervonatok továbbításának céljára mindösszesen 25 példányt épített a múlt század 40 - es éveiben,

az amerikai ALCO gyártómű, a központi United Pacific vasúttársaság céljára, 4000-es gyártási számon

(4001 -től 4025 -ig bezárólag) és amelyik tulajdonképpen két komplett gőzmozdony egybeépített óriás

- bébi -je volt. Még ma is létezik a sorozatból működő példány és retro - ként időről - időre fei - feltűnik

vasúti pályákon, de menetrendszerű szolgálatban már nem áll. Fénykorában nagy távokon a mi itthoni viszonyaink közepette hihetetlen (sok-ezer tonnás) össztömegű tehervonatokat továbbított nagytávon.

 

Ugyanakkor valóban nem mehetünk el szó nélkül amellett az egészen különleges produkció mellett sem

amit ma Hakuho produkált Shodai-val szemben. Megvallom őszintén (talán kissé nyers modorban), hogy

- legalábbis számomra - kissé lekezelőnek tűnt az a fajta kezdés egy egész barátságosnak tűnő kocsmai

pofonnal megspékelve, amellyel a Mester bemutatkozott a mai összecsapáson. Ezzel szemben viszont a folytatásból valami módon azt láttam ki, hogy pusztán azzal, hogy semmiképp sem szerette volna meg-alázni az Ozeki-t, a mű végeredménye mindazonáltal mégis-csak valamiféle megalázó látványba fulladt, kiváltképp a hanyatt-döntéssel, ami már önmagában is felettébb ritka látvány a sumo ezen magaslatán.